Orbán-beszéd - Schiffer: Orbán ne Tusnádfürdőn legyen bátor

Az LMP társelnöke szerint a miniszterelnöknek ne Tusnádfürdőn legyen bátor, hanem Brüsszelben, Berlinben és Washingtonban.lmpOrbán Viktornak a 26. Bálványosi Szabadegyetem és Nyári Tábor szombati fórumán elmondott szavaira reagálva Schiffer András közölte, Magyarországnak veszedelmesen szűklátókörű miniszterelnöke van, akinek láthatóan nincsenek válaszai a globális kihívásokra.

Az ellenzéki frakcióvezető rámutatott, ha a miniszterelnök botrányosnak tartja, hogy a lehallgatási botrány után is folytatódnak a szabadkereskedelmi tárgyalások az Egyesült Államokkal, akkor azonnal jelentse be, hogy nem járul hozzá ehhez. Arra is adjon magyarázatot Orbán Viktor - tette hozzá Schiffer András -, hogy a Fidesz európai parlamenti képviselői miért adtak zöld jelzést a tárgyalások továbbviteléhez.

Közölte, hogy a magyar miniszterelnöknek hisztériakeltés helyett közös európai megoldást kellene szorgalmaznia, és azt, hogy azok az országok, amelyek az elmúlt évtizedekben hasznot húztak a harmadik világ kizsákmányolásából, komolyabban vegyenek részt a bevándorlási krízis kezelésében.

Az LMP-s politikus úgy vélekedett, a magyar embereknek nem a bevándorlóktól kell félteniük a megélhetésüket, hanem attól a kormánytól, amely tudatosan játszik a bérek leszorítására.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

http://ujhazak.com