Orbán csapata duplájára bővül

Így kell egymillió munkahelyet létrehozni. Hogyan? Hát meg kell emelni egymillió dolgozó ember létszámát duplájára és már lesz is munkahely.


A Lázár János és Matolcsy György terveiből látszik, hogy,  jövőre 111 fővel kívánják bővíteni a hivatalt, ahol így 2013-ban már 275-en dolgozhatnak az idei 164 fő helyett.

Ezzel a munkavállalói létszám közel a duplájára emelkedik.

Persze pénz is jár a bővítéshez az idei 2,5 milliárd forint helyett jövőre megközelítheti a 4 milliárd forintot.

Csak a kommunikáció 3,6 milliárdba kerül...


A 4 milliárd mellett további mintegy 3,6 milliárd forint jut egyebek mellett a kommunikációs költségekre. A miniszterelnökség félmilliárdot költhet a külföldi és a belföldi protokoll-látogatásokhoz kapcsolódó személyi, valamint az egyéb dologi jellegű kiadásokra, 700 milliót pedig a miniszterelnökhöz és a kormányhoz kapcsolódó egységes lakossági kommunikációs feladatokra.

A nemzeti konzultációra 1,6 milliárdot jutna, melyből két konzultációt folytatnának le. További 1 milliárd forint mehet el a lakosság tájékoztatására a kormány döntéseiről, valamint Magyarország nemzetközi megítéléséről, illetve a kormány pozicionálásának problémás területeit feltáró kutatásokra.

Arról nem is beszélve, hogy egymilliárdot tenne félre a kormány az esetlegesen felmerülő, előre nem tervezhető év közbeni kiadásokra.

Csak a kommunikáció költsége akár ezer devizahitelt bukott család utcára kerülési gondját megoldhatná.

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Az év végi ünnepek nem az alkoholfogyasztásról szólnak, hanem a családról, a barátokról és az együtt töltött időről.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

http://ujhazak.com