Orbán és Tarlós nem melegedtek a melegfelvonuláson, de melegük lehet attól amiért nem mondtak megint igazat

Mint ismeretes hétvégén tartották a Budapest Pride Fesztivált Budapesten.


Sem Orbán Viktor, sem pedig Tarlós István nem ment el a rendezvényre.

Orbán Viktor a 444 kérdésére, mely szerint elmegy-e a Miniszterelnök Úr a rendezvényre, illetve támogatja-e azt a következőt válaszolta: "NEM KAPTAM MEGHÍVÓT!"


A Pride szervező pedig elküldték a médiának az Orbánnak szóló meghívót, melyre még válaszolt is Orbán Viktor titkársága.

A miniszterelnökség azt válaszolta, hogy Orbán előre egyeztetett programja miatt nem tud részt venni az eseményen. Ennyit az igazmondásról.

Itt a Pride levele Orbán Viktor felé

pridelevel

 

Ez pedig az a levél amiről nem is tudott Orbán Viktor.

valasz

  

Tarlós elmondta, hogy nem is tudja mi az a Pride és Ő különben is a másik oldalon áll!


Persze a 444 megszerezte a Tarlós levelét is, melyben azt írják, hogy más dolga akadt a főpolgármester Úrnak és nem tud ott lenni.

tarlos

Az az igazság, hogy azt is mondhatta volna a két nagy emberünk, hogy nem volt időnk elmenni. Önnek, mi a véleménye erről?

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com