Orbán: Európa jelenlegi politikai vezetése megbukott, alapvető változásokra van szükség

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Európa jelenlegi politikai vezetése megbukott, az európai biztonság helyreállításához alapvető változásokra van szükség - hangoztatta Orbán Viktor szombaton Tusnádfürdőn, a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján tartott előadásában.Orbán ViktorA miniszterelnök a szabadtéri színpad előtt összegyűlt több ezres hallgatóság előtt kifejtette: a bevándorlási válság, terrortámadások, a brit kilépés közepette Európában napról-napra nő a félelem, a polgárokban elhatalmasodik az érzés, hogy bizonytalan a jövő. Megállapította: elitválság és demokráciaválság van Európában és a nyugati világban.

Európa jobb- és baloldali vezetői ugyanis 50-60 éven keresztül mindig ugyanazokból a körökből, ugyanazokból az iskolákból, ugyanabból az elitből jöttek, és ezt mindenki természetesnek tekintette, míg egymással versenyezve és egymást váltva képesek garantálni Európa növekvő jólétét.

A gazdasági válság nyomán azonban megjelennek az eddigi bevett eliten kívülről politikai érdekképviseletre jelentkező szereplők, radikálisok és populisták - folytatta a kormányfő, ezek közé sorolva az egyik amerikai elnökjelöltet is.

"A probléma az, hogy az elitválság napjainkra demokráciaválsággá fordult át. Az emberek nagy tömegei nyilvánvalóan és látványosan mást akarnak, mint amit a hagyományos elitek javasolnak és csinálnak" - állapította meg Orbán Viktor.

A kormányfő szerint ahhoz, hogy eltűnjön a félelem és bizonytalanság, az unióban minden gondolatot, politikai akciót és kezdeményezést, amely hatásköröket akar elvonni a nemzetállamoktól, meg kell állítani, ezt a politikát abba kell hagyni, a nemzeti szuverenitás visszaszorítása az európai jogkörök javára egyike a legnagyobb veszedelmeknek ma Európában.

Hozzátette, hogy a hamis önértékelést szintén be kell fejezni. Rámutatott: az angolok unióból való kilépésével bizonyosan lezárult egy korszak, amely arról szólt, hogy a szervezet a világpolitika globális szereplője. Az unió ma regionális szereplő, és jó esetben arra képes, hogy a környezetében zajló eseményeket befolyásolja, illetve lassan már arra sem - fejtette ki Orbán Viktor. Hangsúlyozta: Európa idealizálását szintén abba kell hagyni.

Rámutatott: az európai biztonság helyreállításához azt is be kell látni, hogy rossz döntés volt megnövelni az Európai Parlament szerepét, elfogadni azt, hogy konszenzus helyett kétharmados többséggel döntsenek az uniós tagországok, akár a nemzeti létkérdésekről szóló ügyekben is. Bírálta azt a gyakorlatot is, hogy az Euórpai Bizottság "politikai bizottságként" működik, az állam- és kormányfők tanácsa helyett maga akar dönteni a politikai irányokról.

Orbán Viktor szerint a bevándorlási válság és terrorizmus ügyében a cselekvés előfeltétele az, hogy az európai vezetők is elfogadják a tényeket. Rámutatott, a Századvégnek az egész EU-ra kiterjedő közvélemény-kutatása szerint az uniós polgárok csaknem kétharmada közvetlen összefüggést lát a migráció és a bűnözés, illetve terrorizmus növekedése között, és úgy véli, a bevándorlás tömeges méretekben megváltoztatja Európa kulturális arculatát, lerombolja a nemzeti kultúrát.

Kijelentette, maga sem tudta volna Donald Trump amerikai republikánus elnökjelöltnél jobban megfogalmazni, hogy milyen lépések szükségesek a terrorizmus leküzdésére. Trumpnak az Egyesült Államokra vonatkozó javaslatával összhangban kijelentette: Európában a nemzeti titkosszolgálatokat és ezek együttműködését a világ legjobb teljesítményű titkosszolgálati rendszerévé kell tenni, és le kell állítani a "demokráciaexportot".

"Ha továbbra is a stabilitás helyett a demokráciaépítést helyezzük előtérbe, olyan térségekben, ahol ennek sikere rendkívül kétséges, akkor nem demokráciát fogunk építeni, hanem instabilitást fogunk okozni" - hangoztatta. Hozzátette: Magyarország legerősebb elvárása Törökországgal szemben is a stabilitás. "Ha Törökország is instabillá válik, akkor abból a térségből az EU-ra minden kontroll nélkül rázuhan sok tízmillió ember" - fogalmazott a miniszterelnök.

A demográfiai előrejelzések ráadásul azt mutatják, hogy Afrikából nagyságrendekkel nagyobb bevándorlási nyomás fogja majd érni Európát, mint ami Szíriából és Líbiából érkezik. Orbán Viktor szerint nem lassítani kell a migrációt, ahogy Brüsszel szeretné, demográfiai gondok megoldását látva benne, hanem megállítani, akkor is, ha a kerítés "nem esztétikus".

Bármennyire is együtt érzünk velük és áldoztatnak látjuk a migránsokat, a kerítésünknél meg kell őket állítani, aki jogszerűtlenül lép be, azt börtönbe kell zárni: a védekezésnek ennél barátságosabb formája nincsen - szögezte le.
A miniszterelnök úgy értékelte: Európa jelenlegi politikai vezetése megbukott, hiszen az EU elvesztette a globális szerepét és regionális szerelővé vált, nem képes megvédeni saját polgárait, saját külső határait.

Azt mondta, szeptemberben, amikor Pozsonyban összegyűlnek Európa vezetői, a mostani elit védeni fogja a mundér becsületét. Ezen a tanácskozáson a közép-európai államoknak azt kell képviselniük, hogy Európában alapvető változásokra van szükség - hangsúlyozta.

A miniszterelnök szerint ma már nem annyira bántó az uniós régi és új tagállami között megkülönböztetés, hiszen a "régi Európa" a változásra képtelen Európa, míg az "új Európa" életképes, tele van energiával, perspektivikus része a földrésznek.

Előadása végén Orbán Viktor leszögezte: mindaz, amit kormánya 2010-ben Magyarországon elkezdett - a keresztény alapokra helyezett új alkotmány, nemzetegyesítés politikája, a családpolitika egyetlen célt szolgáltak, amelyet az elmúlt időszak fejleményei igazolnak: "mi azt akarjuk hogy Magyarország egy biztos pont maradjon egy bizonytalan világban" - zárta tusnádfürdői előadását Orbán Viktor.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Legyen meghitt az ünnepi Budapest!

Legyen meghitt az ünnepi Budapest!

Az ünnepek nyugalma, a budapestiek és az idelátogató külföldiek biztonsága érdekében az óévbúcsúztatáskor is szankcióra számíthat, aki tűzijátékot használ Belváros-Lipótváros egyes területein.

Nagyot ment a kamu

Nagyot ment a kamu

Elköltött a közös kasszából 60 ezret, majd élettársa haragjától tartva zsebre bírságoló álrendőrökre fogta a hiányt egy budapesti férfi.

Rejtélyes üzenet vezetett a tolvajhoz

Rejtélyes üzenet vezetett a tolvajhoz

Nem mindennapi módon bukott le egy betörő Kaposváron.

Becserkészték az átejtve átejtő pénzmosókat

Becserkészték az átejtve átejtő pénzmosókat

Elképesztő Fejér megyei kiberbűncselekmény-sorozatról adott tájékoztatást Káka-Sándor Nikolett százados. E. Mihályné (55) és T. Jenőné (71) egy háztartásban élve váltak ugyanazon elkövető két álprofilja révén érzelmi befolyásolás áldozatává, és 62 millió forintot átmosó eszközévé.

Roma Police Café Szolnokon

Roma Police Café Szolnokon

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság Területi Kisebbségi Kapcsolattartási Munkacsoport által szervezett rendezvény célja, hogy valós párbeszéd alakuljon ki a helyi rendőrök, és a roma közösségek között.

Egyedi ajándékok egy rendőr keze nyomán

Egyedi ajándékok egy rendőr keze nyomán

Kovács Szabolcs törzszászlós, járőrparancsnok a lézervágásban találja meg a napi munka utáni kikapcsolódást.

Gyilkos áru

Gyilkos áru

Drog miatt halhatott meg egy nő Versenden.

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

A ráckevei rendőrök lezárták a nyomozást a szülők ellen.

Elégedett ügyfél helyett üres bankszámla

Elégedett ügyfél helyett üres bankszámla

Tanulság: egy kérdőív kitöltéséhez sosem szükséges a banki adataink megadása.

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Sajtótájékoztatón számolt be az Országos Rendőr-főkapitányság a 2000 májusának végén Baján eltűnt 11 esztendős Till Tamás meggyilkolásáról. Mint ismeretes, az eltűnt fiú holttestét 2024 nyarán találták meg egy bajai tanya melléképületében, az aljzatbetonba elásva.

http://ujhazak.com