Orbán: fokozatosan, szigorú menetrend mellett újraindítható az élet a védekezés második szakaszában (2. rész)

A koronavírus-járvány elleni védekezés első szakasza jövő hét végén lezárul, ezért a kijárási korlátozások helyett új szabályokat fog megalkotni a kormány, és fokozatosan újraindítható lesz az élet - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.A védekezés első szakaszában felkészítették Magyarországot a legrosszabb forgatókönyv esetére is. Az ezután kezdődő második szakaszban fokozatosan, szigorú menetrend mellett újraindítható az élet Magyarországon - fejtette ki, hangsúlyozva: ennek az a feltétele, hogy az újraindítás időszakában is meg tudják védeni a leginkább veszélyeztetett időseket, krónikus betegeket és a nagyvárosokban élőket. Rájuk vonatkozóan speciális szabályokat kell kigondolni jövő hét végéig, ezek kialakítása "gőzerővel" zajlik - tette hozzá a kormányfő.

  
A miniszterelnök elmondta, figyelik Ausztria menetrendjét, ott nyitnak az üzletek, iskolák, múzeumok. Úgy értékelt: "egy kicsit talán gyorsabban is haladnak, mint ahogy az az én életösztöneim szerint Magyarországon helyénvaló lenne". Fegyelmezett, nyugodt "nyomkövetést" javasolt, "ne haladjunk olyan gyorsan, mint az osztrákok, de nagyon ne is maradjunk le".
    

A nagyvárosokra várható szabályokról közölte: összességében bevált a polgármestereknek adott többletszigorítási lehetőség, ezért most minden hétvégére rendelet ad ki a kormány, hogy ilyen jogokkal ruházza fel a településvezetőket. Május 4.

után azonban alapvetően általános szabályokkal kell operálni, de ha egy polgármesternek "speciális" a települése, alkothat majd saját szabályokat - mondta.
    

A kórházi ágyak felszabadítására rátérve Orbán Viktor hangsúlyozta: a kormánynak meg kell teremtenie annak a lehetőségét, hogy egyetlen beteg életéről se kelljen lemondani. "Ha nem akarunk bunkerszerűen bezárva élni életünk végéig, vagy addig, amíg a vakcinát fel nem fedezik, amelynek időpontja teljesen bizonytalan (...), akkor két lehetőség van": sikerül jól újraindítani az életet és "lehetnek meglepetések" - fejtette ki, úgy folytatva: ha az élet újraindításakor a vírus elszabadul, akkor hirtelen kellene előállítani több tízezer kórházi ágyat és több ezer lélegeztetőgépet, ami lehetetlen.
    

Ezért a felelősségteljes magatartásnak azt tartja, ha kiépítik azt a kórházi kapacitást, amelyre a legrosszabb esetben szükség lehet. A védekezés első szakaszának az értelme a vírus terjedésének a lassítása, hogy felkészítsék az egészségügyet egy korábban példátlan terhelésre. Kijelentette: egyetlen magyar sincs egyedül, "nem mondunk le egyetlen beteg emberről sem, mindenkiért harcolni fogunk".
    

A miniszterelnök felsorolta, mi mindent kellett létrehozni a betegség megjelenése óta: veszélyhelyzet-irányítási rendszer, különleges határrendészeti, közlekedési rendszer, a fertőzöttek azonosítása és elkülönítése, különleges egészségügy-irányítási rendszer, veszélyhelyzeti egészségügyi protokollok, a veszélyeztetett társadalmi csoportok azonosítása, védelme, új eszköz- és anyagellátási rendszer, a hazai ipari kapacitások kiépítése, kutatási képességek felhasználása, különleges jogrend, a fegyveres testületek bevonásának rendje, gazdaságvédelmi akcióterv, költségvetés átalakítása, járványügyi nemzetközi kapcsolatokat kiépítése. "Az ország ezt mind megtanulta" 6 hét alatt, "nem rezeltek be a magyarok, amikor beütött a baj" - értékelt.
    

A gazdasági intézkedésekről Orbán Viktor kifejtette: a legnagyobb baj a munkavállalók életében van, ezért minél több munkahelyet kell megmenteni, a megszűnők helyett pedig újakat kell létrehozni. Arról is beszélt, hogy az álláskeresési támogatás 3 hónapig jár, és "most még csak a negyven valahányadik napban vagyunk, tehát ez még ki fog tartani". És bízik abban, hogy "mire ennek a végére érünk", addigra a munkahelymegőrző és -teremtő támogatásokkal a gazdaság fordulatszáma megközelíti a korábbit. Gyors kilábalásra készül - közölte.
    

Az előző napi EU-csúcstalálkozóval kapcsolatban megjegyezte: Magyarország eddig egyetlen plusz forintot sem kapott a járvány elleni védekezésre az EU-tól. A találkozón arról sikerült megállapodni, hogy a következő hétéves költségvetési periódusban elkölthető pénzekből nagyobb összegeket előrehoznak, hogy azokat idén és jövőre tudják elkölteni, a pénzfelhasználás pedig rugalmasabb lesz - ismertette, hozzátéve: abban is megegyeztek, hogy a korábbi tervekhez képest jóval nagyobb büdzsét kell létrehozni, minden tagállam többet fog befizetni.
   

Arról viszont nem sikerült megállapodni, hogy a járvány gazdasági következményei miatt mozgósítandó pénz EU-s garanciájú hitel legyen vagy "ajándék". A járvány elleni védekezésről szóló magyar törvényt ért támadásokról is beszélt Orbán Viktor, kifejtve: a nemzetállami fővárosokból - például Berlinből - érkező támadások különösebben nem érdeklik. "Pont annyi jelentősége van, mint annak, hogy mi mit gondolunk Berlinről Budapesten. (...) A különbség az, hogy mi udvariasak vagyunk, és nem mindig mondunk el mindent, amit gondolunk" - jegyezte meg.
    

Brüsszel azonban egy másik eset: "Brüsszelt a bürokraták szállták meg, ott az észszerűség tere korlátozottabb" - fogalmazott, hozzátéve: "itt mindig Soros György kezét kell látni a dolgokban". Ezzel kapcsolatban a hét legfontosabb hírének nevezte Soros György írását a járvány gazdasági következményeinek kezeléséről. Ezt a 2-es számú "Soros-tervnek" nevezte. Soros szerint arra van szükség - idézte -, hogy az EU nagy kölcsönöket vegyen fel, amelyek alapösszegét nem is kellene visszafizetni, viszont lejárat nélküli kamatot kellene fizetni utánuk, "amíg élünk, addig fizetünk". "A kamatot szeretik ők nagyon" - fogalmazott.
   

A kormányfő ezt a pénzügyi javaslatot legalább olyan veszélyesnek nevezte, mint amilyen a migránsbetelepítési terv volt.


(Forrás. MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com