Orbán: Hódmezővásárhely őrzi a magyar történelmi tradíciót

Hódmezővásárhely régi magyar történelmi tradíciót, létformát és kultúrát folytat és őriz meg a jövő számára, amiért köszönet illeti - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Hódmezővásárhelyen, miután a Modern városok program keretében megállapodást írt alá a város polgármesterével, Almási Istvánnal (Fidesz-KDNP).A kormányfő a polgármesterrel tartott sajtótájékoztatón emlékeztetett rá, Hódmezővásárhelyen 1990 óta minden választáson a polgári, nemzeti, keresztény oldal jelöltjei kaptak bizalmat. Leszögezte ugyanakkor, a politikában nincs olyan barátság, amely megelőzné a haza érdekét.

A miniszterelnök a megállapodás részleteit ismertetve kifejtette, a kormány támogatja a Hódmezővásárhelyt Szegeddel összekötő tram-train építését. A beruházást azonban ésszerű áron kell megvalósítani, és megvizsgálni, hogy a nemzetpolitikai célokkal egyezően miként lehet a vonalat meghosszabbítani Szabadkáig. Hozzátette: az ezzel kapcsolatos részben technikai, részben határrendészeti kérdésekről megkezdik a tárgyalást a szerb kormánnyal.


Száz hektárral bővítik a város ipari parkját, az ehhez szükséges területet az állam vásárolja meg.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Emellett támogatást kapnak azok a feldolgozóipari vállalkozások, melyek Hódmezővásárhelyen tervezik fejleszteni kapacitásaikat - közölte a kormányfő, hozzátéve: jó néhány érdeklődő van már, de mások előtt is nyitott a lehetőség.


Tárgyalások kezdődnek egy nagyméretű naperőmű-park létesítéséről állami beruházásban - tudatta Orbán Viktor. A településen új könyvtár és tudásközpont építenek 4 milliárd forintos beruházással, és ugyanekkora összegből felújítják több középiskola és egy kollégium épületét - mondta a miniszterelnök. Megbeszélések indulnak arról, hogy miként kapcsolódhat be a város az agrár felsőoktatás rendszerének vérkeringésébe - közölte a miniszterelnök.


Hozzátette: amennyiben a következő választáson is bizalmat kap a kormány, értelmes átszervezéseket hajtanak végre ezen a területen. Az országban elsőként Hódmezővásárhelyen történhet meg egy tízemeletes ház visszabontása, ha erről a lakókkal meg lehet állapodni - tudatta a kormányfő. Megállapodás született a város térségében 117 kilométer hosszúságú turisztikai célú külterületi kerékpárút-rendszer építéséről. Döntöttek a hódmezővásárhelyi laktanya infrastrukturális fejlesztéséről, valamint egy új honvéd középiskola és kollégium létrehozásáról és arról, megvizsgálják miként kaphat a városban működő kórház honvéd kórházi minősítést - mondta Orbán Viktor.


A Modern városok program utolsó állomásán az eddigi eredményeket összefoglalva a kormányfő közölte, a kezdeményezés keretében összesen 3400 milliárd forint értékben kötöttek megállapodást 23 településsel. A megállapodások alapját az önkormányzatok adósságkonszolidációja jelentette, az összes települést illetően 1369 milliárd forintnyi adósságot vettek le az önkormányzatok válláról.


A miniszterelnök szerint bebizonyosodott, hogy a helyiek össze tudnak rakni olyan fejlesztési programokat, amelyekből kikerekedik egy nemzeti városfejlesztési program, tehát jó döntés volt a városokkal külön-külön megállapodni. A nagyobb városokkal folytatott egyeztetésekkel párhuzamosan tárgyalások folytak a megyei közgyűlésekkel a kis és közepes városok fejlesztéséről, emellett azonban szükség lesz egy, a falvakat érintő a munkahelyteremtést, a szolgáltatások fejlesztését, az otthonteremtést segítő programra is.


Kérdésre válaszolva a miniszterelnök közölte, a kormány készséggel tárgyal New York állam kormányzójával a CEU-ról. Rámutatott ugyanakkor, a felsőoktatási törvény módosítása két másik amerikai egyetemet is érint, az egyik esetében már hamarosan aláírhatják a megállapodást. Szintén kérdésre válaszolva kifejtette, a magyar-amerikai kapcsolatok nem indokolják a négyszemközti megbeszélést az amerikai elnökkel. A két ország politikai kapcsolatai jobbak mint voltak a demokrata kormányzat idején, és ha bármilyen okból indokolt volna sürgősen egyeztetni, arra meglennének a lehetőségek.


Almási István polgármester hangsúlyozta: előremutató és hasznos tárgyalást folytattak a miniszterelnökkel, és olyan megállapodást írtak alá, amely a további fejlődés ígéretét hordozza magában. A hódmezővásárhelyiek nyertesei a szerződésnek, amely új távlatokat nyit a város életében - jelentette ki. A polgármester kiemelte, a város gazdaságában meghatározó az agrárium. Hódmezővásárhely alkalmas arra, hogy regionális agrárigazgatási központtá váljon és a mezőgazdaságra épülő feldolgozóipar is megerősödjön.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Lopott lapáttal tört-zúzott otthon

Lopott lapáttal tört-zúzott otthon

Videóhívásban fenyegette meg a családtagjait, majd dührohamában szinte mindent szétvert maga körül egy 30 éves nagysápi férfi.

Őrizetbe vették a barátját

Őrizetbe vették a barátját

Büntetőeljárás keretében vizsgálják a rendőrök a szentlőrinci lány halálesetének körülményeit, emberöléssel gyanúsítják az áldozat barátját.

Két keréken ment rabolni

Két keréken ment rabolni

A bíróság elrendelte letartóztatását egy 24 éves hatvani fiatalembernek, aki a nyílt utcán rabolt ki egy férfit Gyöngyösön.

Ököllel rendezte a vitát

Ököllel rendezte a vitát

Az érdi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a 63 éves férfit, aki egy közlekedési konfliktus miatt ütött meg egy rollerest.

Vádat emeltek egy nő ellen, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta

Vádat emeltek egy nő ellen, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta

A Ceglédi Járási Ügyészség több rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat egy nővel szemben, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Szó szerint útját állták a drognak

Szó szerint útját állták a drognak

Az M60-as autópálya kozármislenyi lehajtójánál került kutyaszorítóba egy díler.

Terhes élettársát bántalmazta

Terhes élettársát bántalmazta

Személyi szabadság megsértése miatt vettek őrizetbe egy 33 éves férfit.

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

A korábbi információkkal ellentétben csak egyvalaki kapott hamisított katonai meghívót Dömösön; az elkövető a barátjának, a címzettnek azt mondta, csak meg akarta őt viccelni.

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

A helyszínen hagyott vércsepp buktatta le a tolvajt.

http://ujhazak.com