Orbán: könnyítésről egyelőre nem lehet beszélni

A miniszterelnök szerint könnyítésről egyelőre nem lehet beszélni, de az idősotthonokban lakók látogatásának kérdését meg fogják fontolni - Orbán Viktor erről járványügyi konzultációjának szerdai, második fordulója után, a Facebookra feltett videójában beszélt.A kormányfő hangsúlyozta: fontos nap a mai, mert ma kezdenek oltani a kínai vakcinával. "Nekem is reményt ad ez, hogy talán valamikor a jövő héten a védekezés irányítói is sorra kerülhetnek" - tette hozzá. A miniszterelnök értékelése szerint a helyzet nem könnyű. Mint mondta: egyszerre van velünk a jó hír, hogy több vakcina érkezett, és ezért megnő majd a beoltottak száma, de közben a harmadik hullám fenyegeti Magyarországot.

    
"Ez a két tendencia, ez a két görbe fut egymással szemben" - mutatott rá Orbán Viktor, aki a konzultáció során meghallgatott járványügyi szakemberek nevében is azt kérte, hogy minél többen oltassák be magukat. A kormányfő ugyanakkor kijelentette azt is: "könnyítésről egyelőre nem lehet beszélni". Elmondta: egy olyan kérdés van, amelyet meg fognak fontolni.
    

Az idősotthonok lakói - akiket már 80 százalékban átoltottak - sokat szenvednek amiatt, hogy nem látogathatják őket, és ők sem hagyhatják el az intézményeket. Itt szeretnénk valami emberileg elfogadható megoldást találni - emelte ki. Orbán Viktor háromnapos járványügyi szakértői konzultációsorozata keretében kedden elsőként az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) elnökségével tárgyalt. A kormányfő a tanácskozás után Facebook-videójában azt mondta: óvatosságra intenek a szakemberek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com