Orbán: kötelességünket teljesítettük és visszaszereztük a Seuso-kincs második hét darabját

Kötelességünket teljesítettük és visszaszereztük a Seuso-kincsek páratlan fontosságú, felbecsülhetetlen leletegyüttesének második hét darabját - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Budapesten, a kormányülés szünetében.Orbán Viktor azt mondta: a kormány álláspontja, hogy a felbecsülhetetlen értékű nemzeti kincseinknek, a "családi ezüstnek" Magyarországon van a helye. A miniszterelnök a bejelentés után bemutatta a sajtónak a Parlament Vadásztermében kiállított kincseket.

Baán László a Szépművészeti Múzeum főigazgatója elmondta: 1990 óta minden magyar kormány törekedett arra, hogy visszaszerezze a kincseket, hol perben, hol egyezségben. Hozzátette: ez most két lépésben sikerült, hiszen 2014-ben tért haza az első hét darab, most pedig a második, művészettörténeti szempontból még értékesebb rész került Magyarországra.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ezzel a teljes ismert Seuso-kincs hazatért - hangsúlyozta.


Mint mondta, a kincsek visszaszerzése hosszú évek óta várt pillanat nemcsak a magyar emberek, hanem az egész világ részéről. Felidézte: a Seuso-kincs a legjelentősebb ismert késő római ötvösművészeti leletegyüttes, amelyet néhány évtizeddel ezelőtt, a 70-es években találtak meg Magyarországon, majd illegális körülmények között jutott ki az országból. Mint mondta, a kincseket egyetlen napot láthatta a közönség 1990-ben, New Yorkban, egy aukción, ahol mai értéken 100 millió eurós kikiáltási áron akarták eladni. Sem ezelőtt, sem ezután nem láthatta ezt a felbecsülhetetlen értékű kincset sem világ, sem Magyarország - jegyezte meg.


Baán László újságíróknak elmondta: az elmúlt években sikerült megállapodni két ütemben két családi alapítvánnyal a kompenzációs díjról, ez az első esetben 15 millió euró, a második esetben 28 millió euró (mintegy 8,6 milliárd forint) volt. Ennek fejében átadták a kincseket és nem is vitatták Magyarország tulajdonjogát - fejtette ki, hozzátéve: a kincseket a becsült piaci ár harmadáért, negyedéért sikerült visszaszerezni.


Azt is hangsúlyozta: a kincsek hazatérése nemcsak Magyarország, hanem az egész világ számára rendkívüli jelentőségű, ugyanis végre bemutathatóvá válik. Ezt az eddigi birtokosok nem tették lehetővé, gyakorlatilag raktárak mélyén rejtegették azt - fejtette ki, jelezve azt is: több alternatíva van a kincsek végeleges elhelyezésére, arról a kormány fog dönteni.


Magyarország olyan ókori kinccsel gyarapodott, amelyet területén, Pannóniában kapott egy előkelő személyiség és ásott el minden valószínűség szerint egy barbár betöréskor, majd az közel 2000 éven keresztül a földben maradt - ismertette a történetet. A főigazgató arra is kitért: azzal, hogy valamennyi kincs itt van, az anyagkutatások is jobban fognak előrehaladni. A lehetséges lelőhelyet már lokalizálták, azonban a szakembereknek még nincs egyértelmű állásfoglalásuk arról, hogy ott volt - mondta Baán László.


Az MTI-hez eljuttatott háttéranyag szerint a most hazatért hét műtárgy az Achilleus és a Meleagros tál, az állatalakokkal díszített kancsó, az amphora, a Hippolytos-kancsó és a két, díszítésében a Hippolytos-kancsóéval rokon vödör. A Seuso-kincseket most szombattól a Parlamentben kiállítva láthatja majd a nagyközönség, naponta 12 és 18 óra között, augusztus végéig. Ezt követően országjárásra indulnak, végül a Magyar Nemzeti Múzeumba kerülnek a műtárgyak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Egy beteg csecsemőt vittek el engedély nélkül egy németországi kórházból, ezért a német hatóságok körözést adtak ki a gyermek megtalálása érdekében.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

Garázdaság Sopronban

Garázdaság Sopronban

Az egyenruhások négy személyt állítottak elő bűncselekmény elkövetése miatt.

http://ujhazak.com