Orbán: Magyarország a világ egyik legstabilabb országa

A világ egyik legstabilabb országának nevezte politikai szempontból Magyarországot Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában pénteken.A kormányfő rámutatott: nincs egyetlen olyan ország sem, ahol egy kormány háromszor egymás után tudott volna kétharmados többséggel nyerni. A politikai stabilitás előnyét pedig be lehet váltani, világossá lehet tenni a világban, hogy a magyar kormány politikája kiszámítható - indokolta az elmúlt hetek "diplomáciai nagyüzemét", azt, hogy számos ország vezetőjével tárgyalt.

    
Sikeresnek nevezte az elmúlt heteket és kijelentette: mindez az országot erősebbé teszi és a gazdaságra is jó hatással van. Kijelentette: a befektetők is tudhatják, hogy a politika felől nem terheli kockázat vállalkozásaikat. A jövő évi költségvetéssel kapcsolatban kijelentette: amíg kereszténydemokrata kormánya van az országnak, a nyugdíjak vásárlóértéke megmarad.
    

Egy másik kérdésre jelezte azt is: arra számít, hogy az Egyesült Államok, Ausztrália és Magyarország után további államok lépnek ki az ENSZ migrációval kapcsolatos tárgyalásaiból, ott ugyanis a kibocsátó országok vannak többségben, így a folyamat támogatóinak érdeke érvényesül.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com