Orbán: Magyarország nagyszerű embert delegált az Európai Bizottságba

Trócsányi László személyében Magyarország nagyszerű embert jelölt az Európai Bizottságba - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádióban.A kormányfő a hagyományos reggeli rádióinterjúban úgy fogalmazott, Trócsányi Lászlóval szemben kritikusai csupán azt vethetik fel, hogy az ő nézőpontjukból "rossz helyről jött, mert hát magyar". De annyian vagyunk magyarok, hogy ezt az ellenvetést nem tudjuk elfogadni - tette hozzá.

    
Orbán Viktor - a magyar biztosjelöltnek szánt - szomszédság- és bővítéspolitikai portfólió fontosságáról szólva kijelentette: a feladat érinti a Nyugat-Balkánnal, az Ukrajnával, a kaukázusi országokkal fenntartott kapcsolatot, valamint a migráció szempontjából szintén fontos észak-afrikai országokat. A miniszterelnök elmondta: arra számít, hogy a jelölt európai parlamenti meghallgatása során "lesznek még forró pillanataink", amit a magyar ellenzék is kilátásba helyezett.
    

A kormányfő hangsúlyozta: a személyes alkalmasság kulcskérdés, Magyarország pedig egy nagyszerű embert delegált, ami mutatja a magyar politika és általában Magyarország intellektuális, szellemi képességét és erejét, amelyre büszkék lehetünk.

A miniszterelnök sorolta Trócsányi László eddigi teljesítményét, kiemelve, hogy a Velencei Bizottságban - az Európa Tanács alkotmányjogi kérdésekkel foglalkozó szakértői testületében - is hosszú éveket töltött.
    

A miniszterelnök úgy értékelte, hogy a magyar nemzeti érdekek szempontjából kedvező folyamatok zajlottak az elmúlt hónapokban a diplomáciában. Megerősödtek a visegrádi országok, a Nemzetközi Valutaalap élére pedig egy bolgár vezető kerülhet - mutatott rá. Az unió bővítéséről szólva azt mondta: "nagy fába vágtuk a fejszénket, amikor kiálltunk a bővítés mellett", mert Nyugat-Európában sokan belefáradtak abba, és saját politikai, gazdasági sikertelenségüket is a korábbi bővítéssel magyarázzák. A miniszterelnök ugyanakkor rámutatott: a növekedés tekintélyes része Közép-Európából jön.
    

Hozzátette ugyanakkor: ha nem hezitált volna Európa, ha Macedónia, Montenegró és Szerbia már bent volna az unióban, akkor az illegális migránsok 2015-ben nem jutottak volna el Németországig. Erről a többi ország miniszterelnökét is megpróbálja meggyőzni - ismertette -, a V4-ek miniszterelnökeivel csütörtökön egy közös nyilatkozatban álltak ki a bővítés mellet.
    

Az európai életmód védelméről szóló biztosi pozícióról szólt, szomorúnak nevezve, hogy vannak, akik támadják ezt a portfoliót, szerinte ugyanis minden politikus elsőszámú feladata az emberek által kialakított életforma megvédése. Hozzátette ugyanakkor: a vita akörül folyhat, hogy a migráció minek tekinthető, "az életforma változásának, tündérmesének vagy veszélynek". Az európaiak többsége veszélynek tekinti - értékelt. Szerinte a portfólió elleni támadás azt mutatja, hogy az európai politikában az alapvető kérdésekben is hiányzik a szükséges konszenzus.
    

Arról szólva, hogy Jean-Claude Juncker leköszönő bizottsági elnök "vak nemzeti politikusnak" és nem európai politikusnak nevezte Orbán Viktort, a miniszterelnök úgy reagált: egy magyar nem "levakarni" akarja magyarságát, hanem élete legfontosabb pillanatának tartja, hogy magyarnak született. "Én azért vagyok európai, mert magyar vagyok, ha nem lennék magyar nem is tudnék európai lenni" - felelte, hozzátéve: az uniónak a nemzetekből, azok identitásából és büszkeségéből kell felépülnie.
    

Magyarország stratégiáját ismertetve elmondta: a kiindulópontja a stabilitás megteremtése. Része a szövetség erősítése a V4-ekkel és az erős kapcsolat bővítése a többi szomszédos országgal. Negyedik eleme pedig, hogy szövetségest találjon a régi tagországok között is céljai eléréséhez, például a határvédelemhez.
   

Ilyen ország volt Ausztria, amelyet azonban "kilőttek és semlegesítettek, homályos körülmények között". Orbán Viktor ugyanakkor reméli, hogy az osztrák választás után visszaáll a régi helyzet. A miniszterelnök Olaszországot is kulcsfontosságúnak nevezte, amely a tengeri határokon védte meg az uniót. A kormányfő ismételten Magyarország nagy barátjának nevezte Matteo Salvini korábbi olasz belügyminisztert, aki azonban távozni kényszerült pozíciójából, de "már hiányzik", hiszen Olaszország visszatért a migránsokat beengedő, veszélyes baloldali politikához, és máris a menekültek szétosztását követeli.
    

A kormányfő a gazdasági eredményekről és a korrupcióval kapcsolatos bírálatokról szólva kijelentette: ha korrupció lenne, nem lenne gazdasági fejlődés. Bár korrupció mindenhol van - ismerte el -, a probléma nem meghatározó. A családpolitikáról szót ejtve kijelentette, hogy "a mi kormányunk alatt történt a legtöbb jó dolog a családokkal", és elmondta, hogy már a második és a harmadik családvédelmi akcióterv részletein gondolkodik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Az év végi ünnepek nem az alkoholfogyasztásról szólnak, hanem a családról, a barátokról és az együtt töltött időről.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

http://ujhazak.com