Orbán: Magyarország nem elszenvedője, hanem alakítója akar lenni az ukrajnai történéseknek

"Mi magyarok úgy gondoljuk, hogy nem szemlélői, nem elszenvedői, hanem alakítói akarunk lenni annak, ami Európa keleti határain zajlik" - szögezte le Orbán Viktor a visegrádi négyek (V4) miniszterelnökeinek és Svájc államfőjének keddi pozsonyi csúcstalálkozóján.

V4

A magyar kormányfő erről a résztvevők plenáris ülése után tartott sajtótájékoztatón beszélt egy kérdésre válaszolva, amely azt firtatta, hogyan látják Robert Fico szlovák miniszterelnök múlt heti kijelentését, amely szerint hetven százalék esélye van annak, hogy "nagy", vagyis Oroszország és Ukrajna összetűzésénél kiterjedtebb katonai konfliktus alakuljon ki Ukrajnában.

Orbán Viktor az ukrajnai konfliktussal összefüggésben azt mondta: az nagy erőpróba Európa számára, mivel előrevetíti azt a kérdést, hogy az európaiak tudnak-e békét teremteni Európa keleti határain.

"Lesz-e Pax Europa vagy visszatérünk ahhoz, hogy amikor Európa sorsa felett nem az európaiak rendelkeztek" - vetette fel a kormányfő, hozzátéve: Magyarország mindent megtesz a Pax Európa megteremtése érdekében.

MTI

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com