Orbán: Magyarország nem fordulhat vissza

Tanulni kell abból, ami 2010-ig történt, abból, hogy mennyi erőfeszítés kellett, hogy a hibákat ki tudjuk javítani, és ha már sikerült, nem fordulhatunk vissza oda, ahol megint csak bajok várnának ránk - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.A kormányfő kifejtette: a Magyarország előre megy, nem hátra mondatban benne van az a küzdelem, amelyet Magyarország az elmúlt 12 évben folytatott, hiszen 2010-ben egy csődbe jutott ország volt, az országot "kivéreztették és tönkretették". De "nagyon kemény munkával 12 év alatt a korábbi baloldali kormányzás hibáit és bűneit Magyarország kijavította" - mutatott rá.
    

Közölte: azonban most jönnek azok, akik "2010-ig baloldali politikusokként csődbe vitték az országot", és azt mondják, hogy készen állnak arra, hogy a választások után ők vegyék át az ország irányítását. Ez azt jelentené, hogy hátrafele megyünk - tette hozzá. Úgy vélte, az elmúlt évek munkáját nem érdemes kidobni az ablakon, mert ha visszajönnek azok, akik csődbe vitték az országot, ugyanazt fogják tenni, amit korábban tettek, "ahhoz értenek, megszorításokhoz, elvételhez, nyugdíjcsökkentéshez értenek, de ők nem fognak minimálbért emelni, nem fogják növelni a nyugdíjakat, mert nem ezt tették, amikor erre lehetőségük volt".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

http://ujhazak.com