Orbán: minél több vakcinának kell lennie Magyarországon

Emberéletek múlnak a vakcinán, és minden élet számít, ezért fontos, hogy minél több vakcina legyen Magyarországon - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.A kormányfő kiemelte: jelenleg mintegy 400 ezer olyan ember van, aki átesett már a koronavírus okozta betegségen vagy beoltották. Ez alacsony szám, és akkor lehet gondolkodni azon, hogy az élet visszatérhet a normális kerékvágásba, amikor tudnak vakcinát biztosítani az egészségügyi dolgozóknak, a szociális otthonokban lévőknek, a 60 év feletti krónikus betegeknek, a védekezés egyéb szereplőinek - itt jön a kormány is -, valamint az időseknek. Ekkor lehet majd arról beszélni, hogy milyen ütemben, hogyan szabadulhatunk meg a korlátozásoktól - mondta. Hozzátette: minden azon múlik, hogy mennyi vakcinát tudnak szerezni.

   
Orbán Viktor a vakcinák európai uniós engedélyezésével kapcsolatban rámutatott: ha csak egy-két oltóanyagot engedélyeznek, az nem teremt versenyhelyzetet, pedig ha verseny van, akkor megmozdulnak a gyártók. Megjegyezte: bizonyos cégeknek van vakcinájuk, de Brüsszel nem adja ki az engedélyt, miközben máshol már oltanak vele, és olcsóbb is, mint a már forgalmazott oltóanyag.
    

Kifejtette: a csütörtöki EU-csúcson a lengyel miniszterelnök szólalt fel a visegrádi országok nevében, és beszélt arról, hogy ha az AstraZeneca jó Nagy-Britanniában, akkor miért nem jó az európaiaknak, miért nem adják ki rá az engedélyt.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

De nem magyarázat kell, hanem vakcina, és ha nem jön Brüsszelből, akkor máshonnan kell szerezni, mert "az nem lehetséges, hogy azért haljanak meg magyar emberek, mert a brüsszeli vakcinabeszerzés lassú" - jelentette ki.
   

A miniszterelnök közölte: nem akar huzakodni Brüsszellel, mert az politikai huzakodás lenne, de most emberéletekről van szó, és majd a válság után visszatérhetnek arra, hogy a vakcinabeszerzés központosítása helyett nem lett volna-e jobb, ha mindenki maga intézi ezt, majd utána kell beszélni arról, hogy Brüsszel jól vagy rosszul cselekedett, de "most itt van a baj".
    

Kitért rá: pénteken Moszkvában tárgyal a magyar külügyminiszter, remélhetőleg minél több vakcinát szerez. Kínával előrehaladott tárgyalásokat folytatnak, de akkor lesz onnan vakcina, ha megvan rá az engedély - mondta. Hozzátette: Szerbiában, a Vajdaságban már használják ezt az oltóanyagot. Megjegyezte: az AstraZeneca vakcinájáról folynak a tárgyalások.
    

Orbán Viktor elmondta: nem tudják addig feloldani a korlátozásokat, amíg nincs tömeges oltás, a második hullám "magasra csapott", nagy erőket kellett mozgósítani, hogy megfékezzék. Közölte: a reggeli adatok alapján 1311 új fertőzött van, és 98 elhunyt, 3959-en vannak kórházban, 274-en lélegeztetőgépen. Azt is mondta, hogy a jövő héten hoznak döntést az érettségizőkről és tanáraikról, hogy az oltás szempontjából "előrehozzák-e őket". De korai még arról beszélni, hogyan oldhatják fel a korlátozásokat, a fontos, hogy mindenki betartsa a szabályokat - mutatott rá.
    

Arról is beszélt, hogy a kormánynak joga van elrendelni két hétre a rendkívüli jogrendet, utána elkezdődik a tavaszi ülésszak és a parlamenthez fordulnak ezzel a kérdéssel. Úgy látja, a legfontosabb tanulság, hogy nem engedheti meg magának egy komoly ország - és Magyarország ilyen -, hogy egy ilyen járvány idején kilincselni kelljen vakcináért. Méltatlan helyzet volt az is, amikor lélegeztetőgépeket kellett szerezni tavaly, ezért beindították a magyarországi gyártást - emlékeztetett.
    

Elmondta: elrendelték egy olyan gyár felépítését, amely bármilyen esetben, ha képesek kifejleszteni vakcinát, sok oltóanyagot tud gyártani, és ez a gyár Debrecenben épül fel. A kormányfő arra is kitért, hogy a gazdaság kulcsa a munka, és ő a munkahelyek számát nézi elősorban. Négyezerrel többen dolgoztak decemberben, mint egy évvel korábban - közölte.
   

Kiemelte: a magyar válságkezelés arra épül, hogy a munkahelyeket védjék meg, és ehhez erős vállalkozások kellenek. Ezért kellett a hitelmoratórium, az adócsökkentés, mert nem megszorítás kell válság idején, hanem adócsökkentés és fejlesztés - fogalmazott. A baloldali kormányok meggyőződése volt, hogy a cégeket és a bankokat kell menteni, és ehhez az emberektől kell forrásokat átcsoportosítani, ezért megszorítások voltak és adóemelés - mondta. De ez nem vált be, ezért most adót csökkentenek, visszaépítik a 13. havi nyugdíjat, a 25 év alattiaknak nem kell adót fizetni, támogatják a családokat - sorolta. Hozzáfűzte: a mostani válságkezelés működik és új távlatokat nyit.
    

Orbán Viktor elmondta: az EU-ban beszélnek arról, hogy kell-e valamilyen igazolvány azoknak, akik átestek a koronavíruson vagy kaptak oltást, és az az álláspont, hogy egységes adatbázis kellene, de egyelőre csak felbukkant a lehetőség, a konkrét válaszokra még várni kell. Szólt arról is, fontos lépést tettek, amikor elfogadták az orvoskamara javaslatát a béremelésről, és most a többi orvos bérét is ehhez próbálják igazítani, továbbá ösztönzik őket, hogy praxisközösségeket hozzanak létre, fogjanak össze. A fogorvosokat ugyanúgy kezelik, mint a háziorvosokat - fűzte hozzá.
    

A miniszterelnök végül arról is beszélt, hogy nem politikai vita kérdése, hogy Magyarország keresztény kultúrájú ország-e, ez ténykérdés, és nem érdemes vitatkozni arról, hogy a keresztény kultúrkörhöz tartozunk Európában.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

http://ujhazak.com