Orbán: most a legerősebb fegyver az önuralom (2. rész)

A mostani koronavírusjárvány-helyzetben a legerősebb fegyver továbbra is az önuralom, és ha az emberek tudnak egymástól elegendő távolságot tartani, akkor ez a fegyver működik - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának adott nagypénteki interjúban.A kijárási korlátozás határozatlan időre történő meghosszabbításáról a kormányfő azt közölte: nagyon eltérőek az állapotok a különböző településeken, ezeket nem lehet egy országos döntéssel szabályozni. Ezért határoztak a kijárási korlátozások fenntartásáról úgy, hogy közben lehetőséget adnak a polgármestereknek, hogy ha helyben indokolt, további szigorításokat tehessenek.

   
A kijárási korlátozás meghosszabbításáról csütörtökön döntött a kormány, amit a miniszterelnök úgy kommentált: a csoportos felől haladunk a tömeges megbetegedések irányába, és azért várt ki, hátha szigorúbb intézkedést kell hozni a helyzet esetleges romlása miatt. Igazából pénteken kellett volna dönteni, de mivel ez már munkaszüneti nap, nem lehetett tovább várni - közölte, megjegyezve: budapesti idősotthonokban történtek indokolták is ezt az óvatosságot.
    

Orbán Viktor a járványról szólva arról is beszélt, látja, hogy vannak olyan országok, amelyek már "kifelé kandikálnak", ő viszont Magyarországon még nem látja "a fényt az alagút végén". Magyarország szempontjából ugyanakkor Ausztriát "nagyméretű laboratóriumnak" nevezte, mert ott - az Olaszországhoz való közelség miatt - minden hamarabb történik meg, mint Magyarországon. Ezért figyelik, hogy az osztrákoknak milyen lépés vált be és melyik nem, és ezek értékelése után szabad itt esetleg hasonló járványügyi intézkedéseket hozni.
    

Pénteken is folytatódó kórházlátogatásairól a kormányfő azt mondta: az ösztöne azt súgja, hogy el kell mennie és tájékozódnia kell a kórházakban. Amikor tömeges lesz a fertőzés - és mivel eddig ezt senki nem úszta meg, érdemes rá felkészülni -, akkor 7500-8000 olyan intenzív kórházi ágy és lélegeztetőgép is kellhet, amellyel az időseket el tudják látni. Békeidőben Magyarországon lélegeztetőkészülékből körülbelül 2000 van, ezt kell felfuttatni 8000-re úgy, hogy meglegyenek a gépeket kezelni képes orvosok, ápolók is - tette hozzá.
    

Úgy értékelt: a védekezést annyiban tekinti sikeresnek eddig, hogy lassították a járvány terjedését, és ezzel időt nyertek, de "a nagy megpróbáltatás, az igazi teszt az előttünk van". A húsvétról, a családi összejövetelek elmaradásáról szólva Orbán Viktor azt mondta: meg kell próbálni elfogadni, hogy ez a húsvét más lesz, mint amilyenek a húsvétok lenni szoktak.
    

A miniszterelnök az ellenzékre is kitért, úgy fogalmazva, járvány idején sincs nagyon más a fejükben, mint hogy hogyan lehetne a kormányt gyengíteni, és hogyan tudnának kormányra kerülni. Ez "egy szép ambíció, de egyelőre még egy idősotthon működtetésével sem tudnak megbirkózni" - jegyezte meg, azt javasolva nekik, hogy ott "gyakorlatozzanak", ahol felelősségük van például polgármesterként.
    

A rádióinterjúban szó volt a koronavírus-járvány miatt szükséges gazdaságvédelmi lépésekről is, amelyekről Orbán Viktor azt mondta: míg a baloldal válságkezelési receptje a megszorítás volt, és így elvettek a nyugdíjasoktól, a közalkalmazottaktól és a családoktól is, addig a 2010 utáni kormány ellenkező irányba indult, a középpontban a munka állt.
    

Most is az a fő cél, az a válságkezelés vezérfonala, hogy amennyi munkahelyet a vírus tönkretesz, annyit kell létrehozni - hangoztatta, hozzátéve, hogy nem szeretne visszatérni a segélyalapú gazdálkodás és az eladósodás időszakába. Kiemelte, hogy mára Magyarország a saját lábán áll, pénzügyileg nem függ senkitől. Ezt a célt nem szabad feladni válság esetén sem, ragaszkodik ahhoz, hogy "azon az úton menjünk, amire felhatalmaztak minket az emberek", és ez "menni fog".
    

A sok száz lépésből álló gazdaságvédelmi terv működni fog, meg fogja oldani a bajokat, visszaadja a munkahelyeket, és újra növekedési pályára állítja a magyar gazdaságot - jelentette ki Orbán Viktor. A bankok és multik bevonásáról a teherviselésbe a kormányfő azt mondta: a terhek kimérésével óvatosnak kell lenni, meg kell találni azt a mértéket, amit még elbír egy adó alá vont alany, például egy pénzintézet vagy egy multinacionális cég. Fontosnak nevezte, hogy mellettük az önkormányzatok és a pártok is vállaljanak részt a teherviselésből: ahogyan a kormánynak, úgy a politikai szervezeteknek és az önkormányzatoknak is át kell szervezniük a gazdálkodásukat.
    

Ha mindenki vállal valamit, akkor meglesznek a gazdasági terv pénzügyi alapjai - közölte Orbán Viktor, akinek az optimista forgatókönyve szerint a gazdaság néhány hónapon belül visszatalál az "egyenes ösvényre". Azt is hozzátette ugyanakkor, hogy odáig ő "nem szaladna", mint a legoptimistább, akár 2-3 százalékos idei növekedést előrejelző jegybank, de nem tartja szükségszerűnek azt a hatalmas méretű visszaesést sem, amelyről közgazdászok "vizionálni" szoktak. Inkább londoni pénzügyi elemzőkre támaszkodna, akik szerint van Magyarországnak egy esélye arra, hogy jól jöjjön ki ebből az egészből, csak egy jó terv kell, és azt jól kell végrehajtani.
    

A költségvetési hiány ügyében a miniszterelnök úgy fogalmazott: "később majd fellógatják" azokat, akik most elengedik a hiányt. Aki most "nyakló nélkül él azzal a lehetőséggel, hogy eladósodjon (...), az néhány hónap múlva, amikor túl leszünk a válság első nagy hullámain, felakasztva találja magát, ott fogják egy dróton rángatni a hitelezők meg a spekulánsok" - mondta.
    

A kormányfő kijelentette: neki a 3 százalékos költségvetési hiány "vörös vonal", nem szabad a fölé menni, mert "a végén keservesen meg fogjuk fizetni az árát".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Egyedi ajándékok egy rendőr keze nyomán

Egyedi ajándékok egy rendőr keze nyomán

Kovács Szabolcs törzszászlós, járőrparancsnok a lézervágásban találja meg a napi munka utáni kikapcsolódást.

Gyilkos áru

Gyilkos áru

Drog miatt halhatott meg egy nő Versenden.

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

A ráckevei rendőrök lezárták a nyomozást a szülők ellen.

Elégedett ügyfél helyett üres bankszámla

Elégedett ügyfél helyett üres bankszámla

Tanulság: egy kérdőív kitöltéséhez sosem szükséges a banki adataink megadása.

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Sajtótájékoztatón számolt be az Országos Rendőr-főkapitányság a 2000 májusának végén Baján eltűnt 11 esztendős Till Tamás meggyilkolásáról. Mint ismeretes, az eltűnt fiú holttestét 2024 nyarán találták meg egy bajai tanya melléképületében, az aljzatbetonba elásva.

"Fenntartható építészet itthon: Magyarország zöld jövője a szentendrei Mintaházparkban formálódik"

"Fenntartható építészet itthon: Magyarország zöld jövője a szentendrei Mintaházparkban formálódik"

A magyar építőipar zöld jövője formálódik: a szentendrei ÉMI Nemzeti Mintaházparkban előregyártott, alacsony energiaigényű házak mutatják be a fenntartható építészet lehetőségeit. Míg a 70-es években a házgyári lakásépítés rekordot döntött, ma már CNC- és robotizált technológiák biztosítják a pontos

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

http://ujhazak.com