Orbán: most zárnunk kell ahhoz, hogy húsvétkor nyithassunk

Most zárnunk kell ahhoz, hogy húsvétkor nyithassunk - mondta Orbán Viktor pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A miniszterelnök hozzátette: "Az biztos, hogy a mostani kéthetes zárással befordultunk a célegyenesbe, most már a vírus elleni háborúnak utolsó szakaszában, a célegyenesben vagyunk".A korlátozásokkal kapcsolatban bejelentette: a bölcsődéket egyelőre megpróbálják nyitva tartani, a virágosok pedig a nőnapra tekintettel március 8-án még nyitva lehetnek.

   
Orbán Viktor a szigorításokról szólva kijelentette: nem volt más választásuk, mert a járványügyi szakemberek azt mondták, "tragédia lesz", ha nem lépnek. Most zárnunk kell ahhoz, hogy húsvét környékén nyithassunk - fogalmazott, jelezve, hogy március 15-ig várják a véleményeket a nyitásról szóló konzultációhoz, és az ezt követő héten megtervezik, hogy húsvétkor milyen fokozatos lépésekkel tudnak nyitni.
    

Megerősítette: az óvodák és az általános iskolák bezárnak, ugyanakkor a bölcsődéknél a fertőzések egyelőre olyan alacsony számot mutatnak, hogy azokat megpróbálják nyitva tartani. Közölte: az élethez szükséges szolgáltatások, így az élelmiszerboltok és a tavaszi kerti munkához szükséges eszközöket áruló boltok nyitva lesznek, de minden másnak, így az éttermeknek, kaszinóknak, szállodáknak, műszaki- és szórakoztatócikkeket árusító boltoknak mind be kell zárniuk.
    

Közölte azt is: a nőnapra tekintettel március 8-án, hétfőn a virágboltok nyitva maradhatnak, de utána nekik is be kell zárniuk.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Megerősítette: a már létező, a turizmushoz kapcsolódó ágazatokra vonatkozó bértámogatást és adókedvezményt kiterjesztik azokra a szektorokra, amelyeket érint ez a korlátozás. Bejelentette: nemcsak a zárással érintett két hétre, hanem az egész márciusi hónapra elengedik az önkormányzati és állami tulajdonban lévő üzlethelyiséget bérlők bérleti díját, illetve az érinett szektorok a teljes hónapra megkapják majd a bértámogatást és az adókedvezményeket is.
    

A kormányfő hangsúlyozta: a járvány második hulláma erősebb volt, mint az első, a harmadik hullám pedig erősebb lesz, mint a második volt. Ismertette: a pénteki adatok szerint 6369 új fertőzött volt, meghalt 143 ember, lélegeztetőgépen 677 ember van, az elhalálozottak átlagéletkora 75,5 év, azaz továbbra is az idősek vannak veszélyben. Közölte azt is: jelenleg 6867-en vannak kórházban, azonban ez a szám 15 ezerre vagy akár még 20 ezerre is felmehet.
    

A helyzet kezeléséhez kórházi ágyak, lélegeztetőkészülékek és emberek kellenek - mondta, jelezve, hogy az embereknél kirendelésekkel fognak dolgozni, a belső tartalékokon kívül a kórházak között is átmozgatnak, és bevonják a munkába a rezidenseket és a végzős medikus hallhatókat is, illetve lehet, hogy sor kerül a magánegészségügyben dolgozók kötelező bevonására is.
    

"Lesz elég ágy, lesz elég lélegeztetőkészülék, és lesz elég ember is" - szögezte le. A kormányfő az utazásokkal kapcsolatban arra kért mindenkit, hogy a veszélyes helyekre tervezett luxusvakációkat halasszák el, mert hazahozhatnak olyan vírusmutánsokat, amelyek bajba sodorhatnak másokat. A miniszterelnök szerint jól haladnak az oltási tervvel, eddig 862 953 főt oltottak be, péntek hajnalig 2 813 668-an regisztráltak az oltásra.
    

A kormányfő szerint április első hetére 2 millió 400 ezernyi beoltást érnek el, május elejére 4 millió 700 ezret, július elejére pedig már 8 millió fölé tudnak kerülni. A vakcinaszállítmányokról szólva elmondta: a kínaiak a szállításokkal hibátlanul teljesítenek, az oroszok kisebb csúszásokkal nagyjából tartják az időpontokat, az EU-s megrendelések azonban megbízhatatlanok, nem tudni mikor érkeznek és hogyan. Úgy értékelt: az Európai Bizottság által között vakcinabeszerzési szerződések nem kikényszeríthetők.
    

Közölte: az eddigi, a háziorvos és beteg személyes ismeretségén alapuló oltásokról át kell állni a tömeges, adatalapú oltásra. Elismerte: ebben vannak technikai problémák, előfordult, hogy olyat hívtak be oltásra, aki már megkapta a vakcinát vagy valakit lakóhelyétől távoli oltópontra hívtak be. Ezért döntöttek arról, hogy meg kell állítani az egész rendszert, és az adatokat felül kell vizsgálni. Egy operatív csoport is feláll, hogy ezeket a problémákat kijavítsa, továbbá van egy telefonszám, ahol közvetlenül lehet jelezni, hogy ha valaki problémát észlel a rendszerben vagy saját magára vonatkozóan, és tanácsot is kap a hiba kijavítása érdekében.
    

A baloldal magatartását Orbán Viktor úgy jellemezte: a vírus helyett a kormánnyal küzdenek, és Brüsszelt képviselik Magyarországon. A Fidesznek az európai néppárti frakcióból történő távozását a kormányfő úgy kommentálta: miközben szó szerint minden európai miniszterelnök "élethalálharcot" folytat, hogy megvédje saját nemzetének polgárait a vírustól, egyesek azzal foglalkoznak a "brüsszeli buborékban", hogy hogyan lehet alapszabálymódosítással nehéz helyzetbe hozni egyik vagy másik tagpártot. Mi azt mondtuk, hogy köszönjük ebből elég volt - fogalmazott, jelezve, hogy a Fidesz és az EPP útjai "lényegében elváltak".
    

Elmondta: beszélt a CDU elnökével, a lengyelekkel, illetve Matteo Salvinival és a másik olasz jobboldali párt vezetőjével is. A lényeg az, hogy európai szinten is legyen otthona a "magunkfajta", családokat, hazájukat védeni akaró embereknek, akik az európai birodalom helyett nemzeti együttműködést akarnak - hangsúlyozta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com