Orbán: nemzeti gyásznap lesz vasárnap, elhalasztják a Fidesz-kongresszust

A párizsi merényletek miatt megerősítették Magyarország védelmét, a kormány nemzeti gyásznapot rendelt el vasárnapra, a Fidesz tisztújító kongresszusát pedig elhalasztják - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szombaton az M1 aktuális csatornán.Orbán ViktorNehéz megszólalni is, a legfontosabb, hogy együttérzésünket és szolidaritásunkat fejezzük ki a francia népnek és a francia köztársasági elnöknek - kezdte nyilatkozatát a miniszterelnök. A kormányfő kifejtette: az operatív törzs szombat reggeli ülésén megerősített biztonsági intézkedéseket léptettek hatályba, amit az emberek tapasztalni is fognak például közlekedési csomópontoknál, pályaudvarokon, repülőtéren.

"Ez jár némi kényelmetlenséggel, arra kérem az embereket, hogy megértéssel és türelemmel fogadják mindezt, mert szükséges a biztonságunk megerősítése" - mondta Orbán Viktor. Közölte, a magyarországi terrorveszély B szintjét "százszázalékos működésbe hoztuk". Így több rendőr és katonai rendész lesz az utcán, megerősített fegyverzettel.

Az eseményeket értékelik, és ha kell, újabb intézkedéseket hoznak, mert a legfontosabb Magyarország és a magyar emberek biztonsága - mondta a miniszterelnök. Bejelentette azt is, hogy a kormány vasárnapra nemzeti gyásznapot hirdetett.

A vasárnapra tervezett Fidesz-kongresszust elhalasztják egy későbbi időpontra, amit Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök azzal magyarázott, hogy egy pártkongresszus mindig ünnep, és ebben a helyzetben nem lehetséges ünnepelni.

A vasárnapi budapesti magyar-norvég labdarúgó-mérkőzéssel kapcsolatban azt mondta: a meccs biztonsági kérdéseiről már tárgyal a Magyar Labdarúgó Szövetség és a Belügyminisztérium, az UEFA döntésétől függ, hogyan rendezik meg a találkozót.

Arra a kérdésre, van-e bármilyen jelzés arra, hogy esetleg Magyarország is terrorcselekmény célpontja lehet, a kormányfő azt válaszolta: kizárni semmit sem lehet, "jelenleg nem áll rendelkezésünkre olyan adat, ami közvetlen veszélyt jelezne, de ez bármikor megváltozhat". "Abszolút biztonságos helyzet nincs, a körülményekhez képest lehetséges legnagyobb biztonságot kell megteremtenünk" - mondta Orbán Viktor.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Miniszterelnöki incidens

Miniszterelnöki incidens

A Nyugati Pályaudvaron történt esettel kapcsolatban vizsgálat indult.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Ki látta Máté Kristophert?

Ki látta Máté Kristophert?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 31 éves férfi megtalálása érdekében.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Nem is bántották

Nem is bántották

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított egy 24 éves letenyei nővel szemben, aki egy hónapon belül másodszor tett valótlan bejelentést a segélyhívó számon.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

http://ujhazak.com