Orbán: semmilyen nyitás nem engedhető meg (2. rész)

Egyelőre semmilyen nyitás nem engedhető meg, de komoly esély van arra, hogy Magyarországon a legtöbb - vagy akár minden - uniós országot megelőzően válik szabaddá az élet, és szabad nyarunk lesz - mondta a miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.Orbán Viktor azt is közölte: reális esély van arra, hogy április 19-én újraindulnak az óvodák, iskolák, középiskolák. Kiemelte: mivel a boltok előtt sorok alakulhatnak ki, megfontolják, hogy kitolják a nyitvatartási időt, ezzel együtt pedig a kijárási korlátozás kezdetét. A részletszabályokról jelenleg is tárgyal az operatív törzs - tette hozzá.

    
A miniszterelnök kifejtette: nem az a kérdés, mikor érjük el a harmadik hullám csúcsát, hanem az, hogy milyen gyorsan kezdünk el indulni lefelé, és ezt senki nem tudja megmondani. Csütörtökön meghalt 275 ember, kórházban vannak 11 823-an, lélegeztetőgépen pedig 1480-an -közölte. Megjegyezte: van még 10 343 szabad ágy és 1693 lélegeztetőgép.
    

500 önkéntes jelentkezett, és 1200 orvostanhallgató is dolgozik a védekezésben. Egyelőre nem kellett bevonni az ingázókat, akik különösen a nyugati határszélen dolgoznak - fűzte hozzá. Orbán Viktor hangsúlyozta: nehéz időszak ez, a járvány legnehezebb heteit éljük.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A harmadik hullám azért van, mert a brit mutáns meghatározóvá vált, és ez háromszor több embert képes megfertőzni. Arra kérte a fiatalokat, hogy tartsák be a szabályokat, nemcsak a szüleik és nagyszüleik, hanem maguk miatt is.
    

Magyarország képes lenne többet oltani, de nincs elég vakcina. A csütörtök este véget ért EU-csúcson az volt látható, hogy amelyik ország nem intézkedett időben, hogy keleti vakcinája is legyen, és csak a Brüsszel által rendelt oltóanyagra támaszkodik, "nagyon mögöttünk van" - mondta. Úgy látja, április-májusban tudnak a legtöbbet oltani.
    

Orbán Viktor szerint rossz döntés volt, hogy a vakcinák beszerzését a nyugati gyógyszergyárakból az uniós miniszterelnökök átengedték Brüsszelnek. Azt kellett volna mondani, hogy minden ország maga intézze a tárgyalást, de azt hitték, együtt inkább sikerülni fog - idézte fel. Hozzátette: Brüsszel inkább a beszerzési árra összpontosított, pedig az az élethez képest másodlagos.
    

Emlékeztetett: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter novemberben szólt, hogy baj lesz, ezért tárgyalni kezdtek Oroszországgal és Kínával. Akik csak most kezdik el a tárgyalásokat, azoknak be kell állniuk abba a sorba, amelyben Magyarország már jó helyen, elöl van - magyarázta. A kormányfő közölte: 400 ezer vakcina van, amellyel oltanak, 1,8 millió embert oltottak már be, 594 ezren pedig már a második adagot is megkapták. 250 ezer orosz vakcina van a raktárakban, ezek feloldásra várnak, továbbá 517 ezer adag azért van raktárban, mert a második oltásra van eltéve - mondta.
    

Arról is beszélt, hogy a boltok nyitvatartását illetően átállhatnak a négyzetméteralapú szabályozásra, tíz négyezetméterenként egy ember tartózkodhatna a helyiségben, de erről még tárgyalnak. Kijelentette: ragaszkodik ahhoz, hogy amíg a 65 év feletti regisztráltakat be nem oltják, semmilyen újraindításról nem lehet beszélni. E csoport 71 százalékát már beoltották, és jól haladnak - fűzte hozzá.
    

A miniszterelnök kitért rá: a várandósokat szabad oltani Pfizer- vagy Moderna-vakcinával, ezért azt kérte, hogy regisztráljanak ők is. Az iskolákról elmondta: az ott dolgozókat be kell oltani az újranyitáshoz. 102 ezer regisztrált iskolai dolgozó van, közülük 20 ezret már beoltottak, mert sor került rájuk. A többieket is be kell oltani, mielőtt megnyitják az intézményeket, erre április 10-éig kerülhet sor, majd 19-én újraindulhatnak az óvodák, iskolák, középiskolák - magyarázta.
    

Orbán Viktor kiemelte: a magyar oltási kapacitás nagy, és a háziorvosok remekül teljesítenek az oltások beadásában. Az egy-két kirívó eset kivétel, a háziorvosok erőn felüli munkát végeznek, és nem fogják őket mellőzni a továbbiakban sem - közölte. Azt is mondta, hogy már mindenki fáradt, frusztrált, szeretne szabadulni, ezért is igyekeznek biztos tájékoztatási pontokat adni az embereknek. A modern demokráciában mindenki azt mond, amit akar, de a tisztifőorvos és a kormány folyamatosan hitelesen tájékoztat - hangsúlyozta.
    

Megjegyezte: sok százezres, milliós adatbázisokat kezelnek, és ilyen hatalmas adatbázisoknál nem kerülhetők el a hibák. Megerősítette, hogy "szabad nyarunk lesz", bár lehetnek olyan rendezvények, ahova csak védettségi kártyával lehet majd bemenni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com