Orbán: senki nem alkalmazhat erőszakot

Senki nem alkalmazhat erőszakot, nem vandálkodhat, a politikai véleménynyilvánítást és a vandalizmust el kell választani egymástól - jelentette ki a miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a kormányellenes tüntetésekre utalva.Az utcai tüntetők egy részét, a legagresszívabbakat és legaktívabbakat Soros György fizeti - mondta Orbán Viktor. A kormányfő hozzátette, hogy nemzetközi hálózatok is mozognak a háttérben. Közölte: nemzetközileg is látja nyomait ennek, a jobboldali kormányokat mindenhol tűz alá vették. Kifogásolta a Kossuth téri rongálásokat, és kijelentette: a rendőrökre dobált füstbomba "jogi értelemben súlyos dolog".


Sosem jó szándékú emberek dobálnak füstbombát - jelentette ki, aminek szerinte az a célja, hogy ne lehessen látni, mi történik. Arra a felvetésre, hogy rendőrök sérültek meg a megmozdulások során, emlékeztetett: 2006-ban lovas rohamot vezényeltek a békés tüntetőkre, és vérző fejű embereket lehetett látni. Ezt sikerült is megvalósítani - szögezte le, hozzátéve: a kormány a rendőrök mögött áll.

    
Szerinte már látszik, hogy a Munka törvénykönyvének vitája csak egy ürügy volt, és az ellenzék korábban is kiáltott már világvégét. Felidézte a jogszabály parlamenti elfogadásának körülményeit "kellemetlenkedő alakokéhoz" hasonlítva az ellenzék viselkedését.

A kormányoldal azonban nem hagyhatta ott a helyét a törvényalkotásban, "a küzdelem arról szólt, hogy ki bírja tovább idegekkel" - fogalmazott.


Rámutatott arra is: már jogilag is minősíthető az, hogy valaki beült a székébe, vagy rátette kezét a szavazógombjára, hogy megakadályozza a szavazásban. Botránnyal nem lehet megakadályozni törvényalkotást, ha olyan elszánt emberek vannak a másik oldalon, mint mi vagyunk, és mi nem alkalmaztunk erőszakot - tette hozzá. Mi nem alkalmaztunk erőszakot, ők erőszakot alkalmaztak a parlamentben - jelentette ki Orbán Viktor.
    

Az emberekhez is szólt: ne idegeskedjenek, mert akármit látnak az ellenzéktől, a kormánypárt el fogja végezni a munkáját. Senkit sem lehet túlmunkára kötelezni, ezt a változtatás is világosan tiltja, "aki mást állít, az hazudik" - mondta a miniszterelnök. A kormányfő szerint a dolgozókat leginkább nem a munkaügyi szabályok védik, hanem az olyan gazdaságpolitika, ahol szükség van rájuk. Ma már a munkaadók "lasszóval fogják a munkavállalókat", akiknek ezért egyre többet kell fizetni, a bérek így 4-5 éve folyamatosan emelkednek - tette hozzá.
    

Az eddigi törvény azonban "buta korlátozásokat" állított azok elé, akik többet akartak keresni, és többet is dolgoztak volna ezért. Hozzátette: ahogy eddig, ezután is megkapják a dolgozók a hónap végén a rendes és a túlóra után járó bérüket is. Kijelentette azt is: a változtatás nem a munkaadók, hanem elsősorban a munkavállalók szempontjából fontos, és elsődlegesen a hazai kis- és közepes vállalkozásoknál jelentkező problémákat orvosolja. Úgy folytatta: a gazdasági folyamatok hatására a munkaerő- és a beruházások piacán is minőségi csere várható. A cél, hogy jobban fizető, korszerűbb vállalkozások jöjjenek létre - jelentette ki Orbán Viktor.
   

Olyan európai parlamenti képviselőkre van szüksége az országnak, akik Magyarországot képviselik Brüsszelben, és nem Brüsszelt Magyarországon - tért rá a jövő évi európai parlamenti választásokra a kormányfő. Úgy fogalmazott: az ellenzék felfogása szerint Magyarországon azt kellene csinálni, amit Brüsszel mond, ezért aki ellenzéki képviselőt küld majd az EP-be, olyan embereket küld oda, akik nem Magyarországot képviselik ott.


A kormányfő hangot adott reményének, hogy több ország polgárai is nagyobb számban küldenek majd nemzetileg elkötelezett képviselőket a brüsszeli törvényhozásba, akik "meg tudják fordítani a jelenlegi széljárást". A migráció kérdését nevezte a legfontosabbnak, de szólt arról is, hogy a Brüsszel által követett gazdaságpolitika sem előnyös Magyarországnak.
    

A magyar gazdaság "minden emberi számítás szerint" 2019-ben is jól teljesít majd, és a kormány elszánt arra, hogy ha döntést kell hozni a világgazdasági folyamatok kedvezőtlen fordulatai miatt, azt gyorsan meghozza. "Képesek vagyunk arra, hogy a hullámverést is jól vegyük" - fogalmazott. A magyarok az elmúlt években kézzelfogható bizonyítékát kapták annak, hogy képesek munkából eltartani a családjukat, "képesek vagyunk saját erőből is jó életet teremteni magunknak". Ezen az úton megyünk tovább - jelentette ki.
    

Orbán Viktor szólt arról is: a munkásoknak és a munkaadóknak kell megegyezniük arról, mekkora legyen a minimálbér összege, a kormánynak nem ügydöntőként, hanem közvetítőként kell fellépnie. Hiába van a kormánynak ehhez joga, a kabinet nem akarja az érintett felek helyett eldönteni a kérdést - mondta. A kormányfő ezért arra kérte a pénzügyminisztert: törekedjen arra, hogy eredményt hozzanak a két oldal tárgyalásai.
    

A miniszterelnök szólt az Afrika-csúcsról is. Rámutatott: 2050-re akár 2,5 milliárd ember is élhet a kontinensen, akik számára nem lesz elegendő hely. Fel kell készülnünk ezért a kiáramlásukra, képesnek kell lenni feltartóztatni őket a határon - tette hozzá. Hangsúlyozta ugyanakkor: a helyben maradást kell segíteni számukra. Magyarország 900 afrikai diáknak nyújt ösztöndíjat, akik képzettségük megszerzése után otthon szolgálhatják az országukat - ismertette.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Az év végi ünnepek nem az alkoholfogyasztásról szólnak, hanem a családról, a barátokról és az együtt töltött időről.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

http://ujhazak.com