Orbán Viktor a Deutsche Telekom vezetőivel tárgyalt

Orbán Viktor miniszterelnök hétfő reggel az Országházban fogadta Timotheus Höttgest, a Deutsche Telekom (DT) vezérigazgatóját, valamint Srini Gopalant, a cég Európáért felelős vezérigazgató-helyettesét és Rékasi Tibort, a Magyar Telekom vezérigazgatóját, akikkel a Magyarország digitális fejlődése terén elért közös eredményeket, valamint az elkövetkező időszak kilátásait és kihívásait tekintették át - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.A felek egyetértettek abban, hogy a digitális gazdaság megerősítése Magyarország, sőt Európa versenyképessége szempontjából is kulcsfontosságú, és a szabályozási környezet, a befektetésösztönzés, valamint a frekvenciagazdálkodás nagyban előre tudja mozdítani a digitalizációt.

Elhangzott: a Digitális Jólét Programban meghatározott célokra és az eddig elért eredményekre építve Magyarországnak minden esélye megvan arra, hogy a digitális kor sikeres szereplője legyen. Timotheus Höttges elmondta, hogy a Magyar Telekom a jövőben is jelentős szerepet vállal a korszerű mobil és vezetékes digitális infrastruktúra kiépítésében Magyarországon.


A Deutsche Telekom részt vesz az 5G kommunikációs szabvány kialakításában, és hazai leányvállalata az 5G Koalíció tagjaként mindent megtesz annak érdekében, hogy Magyarország az 5G fejlesztések egyik régiós központjává válhasson. Srini Gopalan hangsúlyozta, hogy a Magyar Telekom stratégiai szerepet tölt be a DT-csoportban, amely elkötelezett Magyarország és a további fejlesztések iránt - áll Havasi Bertalan tájékoztatásában.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com