Orbán Viktor: a Draghi-jelentés visszaigazolja, hogy a magyar elnökség középpontjába a versenyképességet kell állítani

A Draghi-jelentésből erős visszaigazolást kap az a felismerés, hogy a magyar uniós elnökség középpontjába a versenyképességet kell állítani - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) szerdán az Európai versenyképesség, magyar gazdasági semlegesség című rendezvényen.Emlékeztetett, hogy Mario Draghi volt olasz kormányfőt és az Európai Központi Bank (EKB) korábbi elnökét az Európai Unió kérte fel egy, az EU versenyképességének jövőjéről szóló jelentés megírására. A jelentés legfontosabb megállapításait felsoroló Orbán Viktor a többi között elmondta, hogy az EU gazdasági növekedése az elmúlt két évtizedeben tartósan lassabb volt, mint az Egyesült Államoké, miközben Kína gyorsan felzárkózott. Hozzátette, hogy az uniós termelékenység lassabban növekszik, mint a versenytársaké.


A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy a jelentést "mégiscsak egy feddhetetlen brüsszelita" írta, aki egyben az EU egyik alapító tagállamának volt a kormányfője.
A kormányfő rámutatott, hogy más súllyal esik latba az, amit egy alapító tagállam polgára, vezetője mond, mint az, amit a később csatlakozó országok vezetői.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

http://ujhazak.com