Orbán Viktor a felvidéki magyar párt elnökével tárgyalt az összefogásról

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke hétfőn a Karmelita kolostorban fogadta Forró Krisztiánt, a felvidéki magyar párt, a Magyar Szövetség elnökét, köztárságielnök-jelöltjét - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.A megbeszélés egyik témája a szombaton esedékes szlovákiai államfőválasztás volt, ennek kapcsán az összefogás, az összetartás fontosságát emelték ki. Forró Krisztián szerint ez a voksolás nem elsősorban az ő személyéről szól, hanem arról, hogy a szlovákiai magyarok megmutassák, hogy léteznek, itt vannak, és ezer év múlva is magyar szó hangozzon a Felvidéken.
    

A hétfői tárgyaláson hangsúlyozták a visegrádi együttműködés (V4) szükségességét, mint mondták, a véleménykülönbségek ellenére a V4-eknek meg kellene keresniük azokat a pontokat, amelyekben egyetértenek, hiszen együtt többet érhetnek el. Orbán Viktor és Forró Krisztián az ukrajnai háború kapcsán tűzszünetet és béketárgyalásokat szorgalmazott, és mindketten kiálltak a fegyverek és katonák Ukrajnába küldése ellen, ami teljesen ellentétben áll a magyar nemzeti érdekekkel - ismertette Havasi Bertalan.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com