Orbán Viktor a Huawei vezetőivel tárgyalt

Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Huawei vezetőivel egyeztetett Rigában a Kína és Kelet-Közép-Európa vezetőinek csúcstalálkozója alkalmával - mondta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-nek szombaton Rigában.Közölte: a találkozón részt vett Tang Hsziao-ming, a cég régiós elnöke és Cseng Vej-feng,  a Huawei magyarországi leányvállalatának vezérigazgatója. A megbeszélés illeszkedik a rendszeres találkozók sorába, mert stratégiai partnere a magyar kormánynak a Huawei, amely a második legnagyobb kínai befektető Magyarországon - mutatott rá.

Havasi Bertalan közölte: az egyeztetésen megelégedéssel nyugtázták, hogy a cég prosperál Magyarországon, ahol a második legnagyobb gyártóközpontja van a világon. Ötvenöt országba szállítanak Magyarországon gyártott termékeket, tavaly 9 milliárd adót fizetett be a vállalat a magyar költségvetésbe, és 2500 embert foglalkoztat csak Magyarországon - mondta. Hozzátette: a cég magyarországi forgalma 67 milliárd forint volt 2015-ben.

Kiemelte: a megbeszélés fő témája a kormány Digitális jólét programja volt, arról volt szó, hogy a Huawei hogyan tud részt venni ebben, miként tudja felhasználni jelentős globális tapasztalatait, amelyeket hasonló projektek végrehajtásában szerzett. A Huawei a világ egyik vezető információs és kommunikációs technológiai szállítója, főként távközlési hálózatok kiépítésével, operációs és tanácsadói szolgáltatások nyújtásával, a fogyasztói piacra szánt kommunikációs eszközök gyártásával foglalkozik.

A cég tavaly ünnepelte magyarországi jelenlétének tizedik évfordulóját. Mostanra közvetve több mint 2500 munkavállalót foglalkoztat Magyarországon és majdnem 600 beszállítóval áll kapcsolatban. A vállalat eddig 200 millió eurót (több mint 60 milliárd forint) fordított magyarországi beruházásokra, ezzel a második legnagyobb kínai befektetőnek számít az országban.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com