Orbán Viktor: a magyar önkéntes tűzoltókra mindig számíthatnak bajba jutott honfitársaink

A Magyar Tűzoltó Szövetség (MTSZ) fennállásának százötvenedik évfordulója alkalmából, a tűzoltók napján levélben köszöntötte a szervezet tagjait Orbán Viktor miniszterelnök, aki "a következő másfél évszázadhoz" is sok sikert és eredményes szolgálatot kívánt - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke hétfőn.A Magyar Tűzoltó Szövetség elnökének, Dobson Tibornak címzett levélben a kormányfő azt írja: régi igazság, hogy az ember életének értelmet a saját közössége védelmében végzett szolgálat ad. Másfél évszázaddal ezelőtt ezt ismerte fel gróf Széchenyi Ödön, amikor megalapította a Magyar Országos Tűzoltó Szövetséget. Mi, magyarok büszkék vagyunk arra, hogy az általa elindított kezdeményezésből egy erős, bajtársias közösség született - tette hozzá.

    
Orbán Viktor szerint a mostani évfordulón az ünneplés mellett azokra a bátor önkéntes tűzoltókra is emlékezünk, akik a magyar történelem legvészterhesebb időszakaiban is készek voltak az életüket kockára tenni településük és az ott lakók biztonságának megvédéséért. Orbán Viktor kiemelte: máig hálásak lehetünk például azért a helytállásért, amelyet a 2013-as nagy dunai árvíz idején vagy tavaly nyáron, a szabolcsi viharkárok elhárítása során tanúsítottak.
   

"Minden magyar ember nevében szeretném megköszönni Önöknek, hogy riasztásról riasztásra bizonyítják: a magyar önkéntes tűzoltókra mindig számíthatnak bajba jutott honfitársaink" - írta a miniszterelnök a tűzoltók védőszentje, Szent Flórián napján.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Kezdődik a fesztiválszezon, indulnak a nyári koncertek, ami a jegyekkel, belépőkkel való visszaélések, csalások számának megszaporodását is eredményezheti.

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több mint 700 igazoltatást hajtott végre és 29 embert fogott el, illetve állított elő a rendőrség a Kelenföldi pályaudvar könyékén május 28-tól zajló közbiztonsági akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

Ellopta a büfé napernyőjét

Ellopta a büfé napernyőjét

Rövid időn belül elfogták a balatonalmádi rendőrök az 52 éves férfi.

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

Példás összefogás Liánáért

Példás összefogás Liánáért

Osztrák és magyar rendőrök fogtak össze egy jó célért a pünkösdi hétvégén.

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Bántalmazta és fogva tartotta volt párját egy zalai férfi, akit őrizetbe vettek - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Őrizetben az utazó betörő

Őrizetben az utazó betörő

Kezdeményezték a Hajdú-Bihar vármegyei tettes letartóztatását.

A melltartójában találtak drogot

A melltartójában találtak drogot

A rendőrök egy jászapáti nőt fogtak el a DELTA Program keretében, aki kábítószert terjesztett a településen.

Rendőrök avatkoztak közbe Csepelen

Rendőrök avatkoztak közbe Csepelen

Négy férfi verekedett össze egy XXI. kerületi utcán.

Elfogták a baltás autóst

Elfogták a baltás autóst

Őrizetbe vették a férfit, aki közlekedési konfliktus után baltával hadonászott a XI. kerületben.

http://ujhazak.com