Orbán Viktor: a multik árspekulánsként emelik az árakat

A nagy élelmiszerláncok, a multik árspekulánsként viselkednek:  olyan körülmények között is emelik az árakat, amikor annak semmifajta alapja nincs - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című pénteki műsorában.A kormányfő kiemelte: miközben az egész ország az infláció ellen harcol, különösen az élelmiszerár-emelkedések ellen, "sajnos vannak, akik nem veszik ki a részüket ebből a küzdelemből, sőt kihasználják ezt a helyzetet". Azt mondta: a multik az importélelmiszerek árait is emelik, és amíg a magyar termékek árának növekedéséből egy rész legalább visszamegy a magyar gazdákhoz, az importélelmiszer-árak növelése indokolatlan és elfogadhatatlan.
    

Hangsúlyozta: ez egy szimpla "nyerészkedés". "Mi meg föllépünk velük szemben", de ők Brüsszelben "följelentenek bennünket" - fogalmazott. Kifejtette: Brüsszel "megpróbál bennünket letéríteni az emberek védelmének az útvonaláról", az árspekuláns multik pedig összejátszanak a brüsszeli bürokratákkal. Megjegyezte: kiszabtak már 3 milliárd forintnyi bírságot, a hivatalok, a fogyasztóvédelem "oda-odacsap", és ezt a csapásszámot növelni kell.
    

Kijelentette: "nem fogadhatjuk el, hogy csak mert egy ilyen magasabb inflációs korban élünk, az élelmiszerek tekintetében indokolatlan árspekuláció történjen", ez felháborító, helytelen és ez ellen fel kell lépni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

Vízcsapással a hőség ellen

Vízcsapással a hőség ellen

Bejárta a médiát egy rendőrségi kezdeményezés: a Készenléti Rendőrség (KR) vízágyúinak kezelői, a tűzoltókkal karöltve, a Hősök terén végezték hűsítő feladatukat a nyár eddigi legforróbb napjain Budapesten.

http://ujhazak.com