Orbán Viktor: a Telekom továbbra is stratégiai partner

Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Karmelita kolostorban fogadta Timotheus Höttgest, a Deutsche Telekom vezérigazgatóját, akivel Magyarország digitális fejlesztésének kihívásait, illetve az e téren elért közös eredményeket tekintették át - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.A felek egyetértettek abban, hogy Magyarország jövője szempontjából kulcsfontosságú, mennyire tud élni a digitalizáció nyújtotta lehetőségekkel, és ennek előmozdításában a felek továbbra is stratégiai partnerként tekintenek egymásra - mondta a sajtófőnök.
    

Timotheus Höttges a megbeszélésen elmondta, hogy a Magyar Telekom az elmúlt években felgyorsította magyarországi fejlesztéseit. Ennek köszönhetően már 2,9 millió végponton érhető el gigabites vezetékes hálózata és tavaly indított 5G hálózatát is már 1 millió ember veheti igénybe. Hozzátette: a járványhelyzet kezeléséhez nagy mértékben hozzájárultak a korszerű távközlési hálózatok és a szolgáltatók által ingyenesen és kedvezményesen nyújtott szolgáltatások.


Mint fogalmazott: az "adat iránt éhség" a lezárások után is töretlenül növekszik, amiben nem kis szerepet játszanak olyan globális tartalomszolgáltatók, melyek a hálózatfejlesztéshez nem járulnak hozzá, miközben a távközlési vállalatok nemcsak a fejlesztések költségeit, hanem annak adóterheit is fizetik. Bár Magyarország a vezetékes szolgáltatások tekintetében jól szerepel a digitális fejlettséget mutató úgynevezett DESI indexen, a további érdemi előrelépéshez még több fejlesztésre és befektetésre, valamint az ezt ösztönző adópolitikára van szükség - emelte ki Timotheus Höttges a találkozón.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban - tudatta a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com