Orbán Viktor: Brüsszel valójában Soros György hálózatának a foglya

Brüsszel valójában Soros György hálózatának a foglya, a Soros-féle hálózat beépült az európai intézményekbe - mondta Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken a brüsszeli Közmédia Központban adott interjúban.A kormányfő rámutatott: a Soros-féle hálózat olyannyira beépült, hogy az európai intézmények pénzt adnak neki. Nem egyszerűen vélemény-befolyásoló pozícióik vannak a Soros-birodalom embereinek, hanem olyan erős alkupozícióik, hogy a saját maguk fenntartásához szükséges pénz egy részét ki tudják venni a brüsszeli kasszából: bent vannak a bizottságban, az Európai Parlamentben és "jó néhány miniszterelnök egyértelműen Soros által kitartott ember" - mondta Orbán Viktor.
    

Hozzátette: az európai emberek véleményét, annak érvényesítését az is nehezíti, hogy Brüsszel egyre inkább foglyává válik a Soros György által "nagy munkával az elmúlt 30 évben felépített" nemzetközi aktivista hálózatnak. Orbán Viktor kitért arra is, hogy Magyarországon a kormány rendszeresen felkínálja a lehetőséget az embereknek, hogy "megfelelő hangerővel" elmondják véleményüket. A miniszterelnök jelezte, bár a közhangulat mindenkori változásának nem tudja teljesen alávetni magát, de azt megígéri, az emberek véleményének megkérdezése nélkül az ország számára fontos döntéseket nem hoz a kormány.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com