Orbán Viktor: cinizmusból még nem épült semmi

Közismert jelenség, hogy minden, ami épül, gyarapodik, létrejön, "annak nem örülünk, hanem valahogyan próbáljuk támadni, valahogy kikezdeni", ezt cinizmusnak lehet nevezni, de "cinizmusból még nem épült semmi" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök újságíróknak a Vál-völgyi kisvasút átadása után szombaton.Orbán ViktorHangsúlyozta: ha a bírálókra hallgatnának, soha semmi nem történne Magyarországon, de "a síneket le kell rakni, az országot építeni kell". A miniszterelnök kifejtette: az 1970-es években a kommunisták által felszedett vasutat még az 1800-as években hozták létre Bicske és Székesfehérvár között.

Az új kisvasút ennek a vonalnak csak egy rövid, a felcsúti Pancho Aréna és az Alcsúti Arborétum közötti szakaszán épült meg, de el kellene vinni Bicskéig - mondta. A második szakasz ütemterve készen van, "meglátjuk, hogy pénzünk is lesz-e rá" - fogalmazott -, mivel jelentős önerőt kell vállalni, amelyet a mostani fejlesztéshez a futballakadémia alapítványa adott.

Ismertette: Magyarországon tizenöt erdei kisvasút van, amelyekre 2015-ben nyolcszázezer ember váltott jegyet, amiből kitűnik, hogy a kisvasútra épülő turizmusra komoly igény van az országban. Az utóbbi években hét kisvasút épült, beleértve a szombaton átadott Vál-völgyit is. Egyrészt fejleszteni kell a meglévőket, de van javaslat arra is, hogy a kisvasutak számát tovább növeljék - mondta Orbán Viktor.

Orbán Viktor hangoztatta, hogy a Vál-völgyi kisvasút szép útvonalon van, és egyelőre ugyan kicsit rövid szakaszon halad, de ha megépítik Bicskéig, le lehet majd jönni a Budapest környéki körvasúttal vagy az elővárosi vasúttal. Az egész országot várjuk ide a felcsúti kisvasúthoz - mondta a miniszterelnök.

A szombaton átadott Vál-völgyi kisvasút 600 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatással valósult meg. A távlati cél, az egykor létező, korábban használt nyomvonal felélesztése, ezzel a térség turisztikai fejlődésének megindítása. Az elképzelések szerint más kisvasutak mintájára összekapcsolnák az érintett turisztikai és szórakoztatóközpontokat.

Az elmúlt években az ország erdei vasútjai 2,7 milliárd forint értékben újultak meg: ez hét uniós projektet jelent, amelyek közül ötről (például a lillafüredi, a szilvásváradi és a Börzsönyben épült erdei vasútról) 2010 előtt született döntés.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com