Orbán Viktor fogadta az olaszországi Tolentino város küldöttségét

Orbán Viktor miniszterelnök hivatalában fogadta Giuseppe Pezzanesit, az olaszországi Tolentino város polgármesterét és Andrea Carradorit, a Szent Szív Testvérület perjelét pénteken. A magyar kormány ennek az olasz kisvárosnak a templomát építtette újjá a két évvel ezelőtti földrengés után - tájékoztatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-t.A közép-olaszországi Tolentinóban földrengés pusztított 2016-ban, a város mind a hat temploma életveszélyessé vált és be kellett zárni. A Szent Szív és Szent Benedek-templomot fenntartó társaság vezetője Orbán Viktor miniszterelnöknek írott levelében segítséget kért a templom helyreállításához - emlékeztetett Havasi Bertalan.

    
A magyar kormány 150 millió forintot különített el erre a célra, és egy év alatt hozták rendbe az épületet. Az olaszországi városban 2017 decemberében szentelték újra a kizárólag magyar segítséggel helyreállított templomot. A pénteki megbeszélésen a tolentinói küldöttség köszönetet mondott Magyarország kormányának és a magyar népnek, hangsúlyozva, hogy nemcsak szóbeli támogatást, hanem cselekvő segítséget kaptak. Egyetértettek abban, hogy Európa keresztény kultúráját meg kell védeni, a migránsválság kezelésében pedig a "helyben segítés" módszerét kell alkalmazni - tájékoztatott a sajtófőnök.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Hat futár, a bűnszervezet magyar irányítója, valamint két szervező is a gyanúsítottak között van a hazai eljárásban.

Őrizetben a szikés garázda

Őrizetben a szikés garázda

Egy 42 éves férfi előbb egy pékségben kezdett el agresszívan viselkedni egy párral szemben, majd a közeli parkban bántalmazta a férfit, és egy szikét is elővett.

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

Az országot érintő rendkívüli hőség miatt egyre többen keresnek felfrissülést a strandokon, fürdőkben és a természetes vizek partjain.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Kriminális helynevek

Kriminális helynevek

A magyarlakta vidékeket járva számos olyan város, falu, természeti képződmény nevével találkozhatunk, melyek a fülnek ismerősen hangzanak, de nem mindig kellemes a jelentéstartalmuk.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére a hétvégére - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves budapesti férfit, egy beteghordozót, akitől koponyákat, csontokat, valamint preparált emberi arcbőrt is lefoglaltak a nyomozók.

http://ujhazak.com