Orbán Viktor: háború- és migrációpárti, gazdaságellenes koalíció jött létre Weber vezetésével

Háború- és migrációpárti, gazdaságellenes koalíció jött létre Brüsszelben Manfred Weber vezetésével - jelentette ki a miniszterelnök pénteken, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában Berlinből nyilatkozva.Orbán Viktor kiemelte: a baloldali pártok bejelentették, hogy egyezséget kötöttek egymással, a magát jobboldalinak mondó, de a szövetségkötések esetén mindig balra elmozduló Európai Néppárt (EPP) pedig csatlakozott a baloldalhoz.
    

A létrejött koalíció megállapodott egy olyan programban, ami nem jó Magyarországnak, különbözik a magyar emberek gondolkodásától. Ez egy háborúpárti koalíció, összeálltak azok, akik továbbra is, sőt, gyorsuló ütemben akarják belevinni Európát a háborúba - fogalmazott. Hozzátette: Németországban a II. világháború óta elképzelhetetlen, súlyos militarizálódás zajlik.
    

Elmondta azt is, hogy a koalíció második programja migrációpárti, ők a Soros terv végrehajtói. Hozzátette, Soros György már 2015-ben megírta, hogy minden évben be kell hozni egymillió migránst Európába, és ennek finanszírozásához ő szívesen ad kölcsönt az európaiaknak. A koalíció az "adóemelés oldalán áll, tehát, nem piacbarát", ami nem jó az európai gazdaságnak - mondta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szó szerint útját állták a drognak

Szó szerint útját állták a drognak

Az M60-as autópálya kozármislenyi lehajtójánál került kutyaszorítóba egy díler.

Terhes élettársát bántalmazta

Terhes élettársát bántalmazta

Személyi szabadság megsértése miatt vettek őrizetbe egy 33 éves férfit.

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

A korábbi információkkal ellentétben csak egyvalaki kapott hamisított katonai meghívót Dömösön; az elkövető a barátjának, a címzettnek azt mondta, csak meg akarta őt viccelni.

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

A helyszínen hagyott vércsepp buktatta le a tolvajt.

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

A KR NNI pénzhamisítással gyanúsít egy 23 éves abonyi férfit.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést.

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

A képen látható katonai behívó nem valódi, megtévesztésről van szó.

http://ujhazak.com