Orbán Viktor: Magyarországnak el kell utasítania az uniós migrációs paktumot, mert az halálos fenyegetés

Magyarországnak el kell utasítania az uniós migrációs paktumot, mert az halálos fenyegetés - jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Hozzátette: az uniós migrációs paktum - amelyet az ellenzéki pártok támogatnak -, terrorfenyegetést is jelent, annak a kockázatát hozza el.
A miniszterelnök a az iskolákat ért bombafenyegetés kapcsán elmondta, amikor kell, az állam a helyén van. Orbán Viktor közölte: azért kell komolyan venni ezt a fenyegetést, mert Nyugat-Európában nemcsak fenyegetések, hanem terrorcselekmények történnek.

Orbán Viktor a legfrissebb fejleményeket ismertetve elmondta, dolgozik a Belügyminisztérium, nyomozati munkát végeznek, az állam jól vizsgázott, a helyén van, hamar úrrá lettek a fenyegetésből fakadó bizonytalanságon és káoszon. Rámutatott arra, hogy korábban Szlovákiában és Bulgáriában is történtek hasonló események, ezért könnyen lehet, hogy ez nem magyar területen, hanem valami nemzetközi központban elkövetett bűncselekmény.

A kormányfő elmondta, az élet visszatért a normális kerékvágásba, ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy "egy bolond százat csinál", ilyen fenyegetések a napokban előfordulhatnak.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csak a haja bánta

Csak a haja bánta

Lakástűzből először mentett életet Péter Nóra zászlós, a Miskolci Rendőrkapitányság Vasúti Rendőrőrs járőrparancsnoka, és annyira belemelegedett, hogy csak utána vette észre, a haja megsínylette.

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Szerencsés kimenetelű keresőakciót hajtottak végre a hódmezővásárhelyi rendőrök.

Valóban csak pihenni akartak?

Valóban csak pihenni akartak?

Egy éber rendőr figyelmességének köszönhetően két körözöttet fogtak el március 17-én Budapesten, a XIV. kerületben.

Indul a tavaszi szezon

Indul a tavaszi szezon

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság fokozott óvatosságra és tudatos vagyonvédelemre hívja fel a lakosság figyelmét a külterületi ingatlanok biztonságáért.

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák, az előző évekhez hasonlóan tavaly tovább csökkent a bűncselekmények száma.

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

http://ujhazak.com