Orbán Viktor: nehéz hetek elé nézünk

Nehéz hetek elé nézünk az ukrajnai háborúban - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában péntek reggel.Kiemelte: a várható offenzíva az ukránok utolsó nagy lehetősége, utána letisztul a helyzet, sokak számára válik nyilvánvalóvá, milyen katonai lehetőségek maradtak ebben a háborúban. A kormányfő hangsúlyozta: "mindig rácsatlakoznak különböző érdekek" egy háborúra, legyen szó a fegyverüzletről, a spekulánsokról vagy a csempészekről, akik számára aranybánya egy ilyen konfliktus.
    

Vannak nagy nyugati gazdasági érdekkörök, Soros György áll talán ezek között is az első helyen, akik mindig is arról álmodoztak, hogy valahogy beteszik a lábukat Ukrajnába - ami sikerült is -, és hogy hozzájutnak Oroszország természeti erőforrásaihoz - fogalmazott. Orbán Viktor kiemelte: a Vatikán elszánta magát, mozgósítani fogja az erejét, kapcsolatait, befolyását, és megpróbál gátat vetni a vérontásnak, ebben pedig "számít is ránk"; össze kell gyűjtenie azokat a szereplőket, ahol a béke hangja az erősebb, és hajlandóak ezt a nemzetközi színtéren is képviselni. Mi egyértelműen és világosan kiállunk a béke mellett - fogalmazott.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com