Orbán Viktor: Soros a világ első számú oligarchája

Orbán Viktor miniszterelnök a világ első számú oligarchájának nevezte péntek reggeli rádióinterjújában Soros Györgyöt, aki "maffiaszerű hálózaton keresztül irányítja a politikai tevékenységét és gyakorol befolyást az európai politikára".Arról, hogy az Európai Parlament (EP) előző napi strasbourgi ülésén - néppárti szavazatokkal is - elfogadták a jogállamiság magyarországi és lengyelországi helyzetéről szóló határozatot a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában Orbán Viktor azt mondta: egy centiméterre volt a Fidesz attól, hogy kilépjen az Európai Néppártból (EPP) csütörtökön, mert a pártcsalád többsége "elárult bennünket".

    
A kormányfő, a Fidesz elnöke azt mondta, csak azért nem léptek ki, mert a franciák, a spanyolok és az olaszok "egyértelműen velünk voltak", és a néppárti vitában úgy foglaltak állást, hogy ki kell állni Magyarország mellett. Egy kormányzópárt azért tartozik egy pártcsaládhoz Európában, hogy ha a hazájának szüksége van védelemre, segítségre, akkor legyenek szövetségesei. "De ha a szövetségeseink elárulnak bennünket - mint ahogy többségében egyébként a néppárt is elárult bennünket tegnap -, akkor ott nincs keresnivalónk" - fejtette ki.
    

Az azonban - folytatta Orbán Viktor -, hogy három komoly ország, a franciák, a spanyolok és az olaszok azt mondják, a magyaroknak van igazuk, ad némi reményt a változásra az EPP-ben. "Fogyatkozó, de még létező reményt. Egyébként ma reggel már nem lettünk volna tagok" - fogalmazott.

Közölte, a témában tárgyalt Sebastian Kurz osztrák kancellárral, találkozni fog a CDU vezetőjével és Angela Merkel német kancellárral, és szeretne beszélni Donald Tusk néppárti elnökkel is, majd "döntést kell hozni". Hangsúlyozta, az biztos, hogy "ez így nem maradhat": ha nem áll ki az EPP Magyarország mellett, akkor "nekünk egy új európai, kereszténydemokrata jellegű mozgalmat kell indítani", és "lesznek hozzá szövetségeseink".
    

A strasbourgi szavazásról azt is mondta, abban nincs meglepetés, hogy az EP bevándorláspárti többsége - szocialisták, liberálisok, zöldek -, ahová a magyar ellenzék is tartozik, Magyarország ellen szavaznak, gyűlölik ugyanis a magyar bevándorlásellenes álláspontot. Kijelentette továbbá: az egész ügy mögött az áll, hogy a Soros-hálózat nagyon aktív az EP-ben és az európai politikában. "Az ilyen akciók mögött egyértelműen a Soros-féle hálózat van" - mondta, a világ első számú oligarchájának nevezve Soros Györgyöt, aki "maffiaszerű hálózaton keresztül irányítja a politikai tevékenységét és gyakorol befolyást az európai politikára".
   

Míg ez a hálózat egy kevert, új Európát akar, addig Magyarország nem migránsokkal, hanem magyar gyermekekkel akar válaszolni a demográfiai problémákra - jelezte. A hazai börtönkörülményekre hivatkozva megítélt kártérítések ügyében Orbán Viktor a rádióinterjúban úgy fogalmazott: "eszes, jól ismert ügyvédcsoportok" rájöttek, a kínzásról szóló európai szabályok olyan lazák és abszurdak, hogy erre hivatkozva "bizniszt lehet csinálni". Ezeknek az ügyvédeknek a személyével is kell majd foglalkozni, mert "mégiscsak kihúztak az állam zsebéből sok milliárd forintot" - fűzte hozzá.
    

Megjegyezte, a "csúcstartó" a "börtönbizniszben" egy 33 éves férfi, aki 8,5 év börtön után kapott 8 millió forint kártérítést. A kifizetett összegek meghaladják a 10 milliárd forintot - közölte a miniszterelnök, aki kijelentette: mindezt joggal való visszaélésnek tartja, ezért fel fogják függeszteni a kifizetéseket, és a kormány azonnal a parlamenthez fordul a szabályok megváltoztatásáért.
    

Számít rá ugyanakkor, hogy "ezek a derék ügyvédek" európai bírósági fórumokhoz fordulnak majd, és ahogy ismeri az európai bírókat, szerintük is probléma, hogy "nem süt be a zárkába eléggé a nap". De még mindig jobb rámutatni egy szabályozás abszurditására, mint "balek módjára fizetni" - mondta. Az új osztrák kormányról azt mondta: fél évvel ezelőtt titkosszolgálati akcióval "bombázták szét" a koalíciós jobboldali osztrák kabinetet. Pedig ő éppen azt tartja a jövőnek, hogy az európai jobbközép keresztény alapon a tőle jobbra álló pártokkal próbáljon együttműködést kialakítani. Ausztriát ilyen szempontból egy első fecskének gondolta - tette hozzá.
    

A történteket követő osztrák választással azután egy "másik első fecske" érkezett, egy jobbközép és egy zöld párt koalíciója - mondta, jelezve, hogy az osztrák kormány ezzel az összetétellel reflektál a világ előtt lévő két nagy kihívásra, a migrációra és a klímaváltozásra. Magyar szempontból a miniszterelnök egyfelől azt nevezte a legfontosabbnak, hogy bevándorlásügyben semmilyen változás nem lesz, az osztrákok továbbra is bevándorlásellenesek, keményen a határvédelem mellett vannak. Másfelől kiemelte, hogy az osztrák kancellár a versenyképesség-növelés pártján van, ami egybecseng a V4-ek álláspontjával.
    

Rossz hírnek tartja viszont, hogy az osztrákok eltökélten atomellenesek, és megtámadnak minden atomenergetikai beruházást, ami nemcsak a magyarokat sújtja Paks miatt, hanem a cseheket is. A gyöngyöspatai roma gyermekek iskolai szegregációjának ügyében a miniszterelnök arról beszélt, hogy "a magyarok nem rasszisták, nem utasítják el a cigányokat élből", de azt a magyar ember sohasem fogja elfogadni, ha pénzt adnak a semmiért.
    

Egy szerencsétlen bírói ítélet született, ráadásul a pert indítóknál is "a Soros-szervezeteket találjuk" - értékelt. Provokációnak érzi az ügyet - mondta -, amely a cigány-magyar együttélés helyzetének javulását, a cigányok nyomorból való kiemelését elősegítő politikát torpedózhatja meg. "Mindent megadunk, de pénzt nem adhatunk" - közölte, megjegyezve azt is, hogy a baloldali-liberális kormányok időszakában indult iskolai gyakorlatról van szó, a Fidesz-KDNP-kormány más típusú felzárkóztatást vezetett be.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com