Orbán Viktor volt osztálytársa osztja az állami földeket

Kiderült, hogy Orbán Viktor osztálytársa volt az az ember, aki az állami földosztásokért felel.


Arról a Nagy Jánosról beszélünk, aki a Nemzeti Földalap vagyongazdálkodási elnökhelyettese és korábban aláírta unokaöccse nyertes földbérleti pályázatát.

fotó: Népszabadság.
A felső „fiúsorban” balról a második Nagy János, az NFA elnökhelyettese, a hatodik Orbán Viktor

Az ifjú agrármérnök rokon, aki a földeket megkapta két külön táblán, Kálozon és Sárszentágotán összesen 115 hektár állami földre adott be haszonbérleti pályázatot.


Ez a híradás először a Népszabadságban, majd a Blikkben jelent meg, de mi is írtunk róla. Erre a jogügyletre korábban azt válaszolták, hogy törvényes és jogszerű. Hiszen mindenki rokona a másiknak valamilyen ágon, vagy legalább ismerőse.

A Népszabadság újságírója megkérdezte a nyertestől, hogy beszéltek-e a rokonnal mielőtt a pályázatot beadták? Kiderült, hogy igen, mikor Abán találkoztak, de az elnökhelyettes arra figyelmeztette rokonait, hogy tartalmilag, formailag ne hibázzanak, mert sokan ezen csúsznak el. De arra nincs mód, hogy valaki belenyúljon a pályázatba az érdekükben. Ezután szerződtettek egy profi pályázatírót.

Önnek erről mi a véleménye? Szerencséje volt és nyert, vagy??? Szóljon hozzá, mi kíváncsiak vagyunk a véleményére!

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hangos segélykérés az éjszakában

Hangos segélykérés az éjszakában

A rendőrnő átmászott a kerítésen, hogy segítsen egy idős martfűi nőnek, aki elesett otthon.

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

http://ujhazak.com