Öreg-tavi halászfesztivál Tatán

Húzóhálós lehalászással kezdődik Tatán szombaton reggel a kétnapos Öreg-tavi halászfesztivál, majd a rendezvény szabadtéri kiegészítő programokat kínál vásári forgataggal, vidámparkkal, színpadi műsorokkal és különböző együttesek fellépésével - közölték a szervezők az MTI-vel.A reggeli látványos halászaton a tóból várhatóan 2-3 tonna halat emelnek ki, melyből utána halvásárt rendeznek a helyszínen, illetve a régió több pontjáról érkező halfőző mesterek a térségre jellemző halászlevekkel, sült hallal várják az érdeklődőket. A családoknak mindkét napon délelőtt és délután is kínálnak zenés előadásokat, gyermekprogramokat, bábszínházat, illetve bűvészműsort. A részletes program a tatainagyhalaszat.hu oldalon található meg.
    

A fesztivál látogatói ingyenesen tekinthetik meg a Tatai Vár összes kiállítását és kedvezményesen válthatnak belépőjegyet az újjászületett Esterházy-kastélyba. A rendezvény csak védettségi igazolvánnyal látogatható. A tatai Öreg-tó Magyarország egyik legidősebb mesterséges tava, amely az Által-éren épített völgyzárógát segítségével jött létre, a hozzá tartozó mocsárrendszerrel a középkorban a tatai vár védelmét szolgálta. Zsigmond és Mátyás idejében hal- és vadbősége miatt vált kedvelt királyi pihenőhellyé.
   

A népünnepélynek számító lehalászást az 1800-as évek végén kezdték el. A hálóvetés idővel társasági eseménnyé vált, a hagyományt 2001-ben elevenítették fel először.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Viharos ismeretség

Viharos ismeretség

A debreceni rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 33 éves nőt, aki meglopta, majd bezárta a lakásába egyik ismerősét.

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

A balatonalmádi rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

http://ujhazak.com