ORFK: "kamutábornokok" ellen indult eljárás

A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feljelentése alapján a rendőrség két férfit is azzal gyanúsít, hogy magát tábornoknak kiadva károsított meg embereket - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden a rendőrség honlapján. Az egyik gyanúsított szökésben van.A közlemény szerint a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság ez év februárjában csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást H. A. mezőfalvai lakos ellen.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A 43 éves férfi rendőr altábornagynak adta ki magát. Azt állította, hogy magas szintű kapcsolatain keresztül nagy értékű üzleti projektek elnyerésében tud segíteni.

    
A pályázatokkal kapcsolatos ügyintézésért - sikerdíjelőlegként és más jogcímeken - 2017-ben és 2018-ban összesen mintegy 600 millió forintot vett át, sértettenként 8 millió és 400 millió forint közötti értékben, ténylegesen azonban semmilyen tevékenységet nem végzett - írta az ORFK. A büntetőeljárás során a rendőrség lefoglalt többek között egy luxusautót, zár alá vett egy ingatlant. A férfi korábbi bűncselekménye miatt elrendelt reintegrációs őrizetből megszökött, ellene a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság adott ki elfogatóparancsot 2019. május 21-én.
    

A másik áltábornokot, szintén az NVSZ feljelentése alapján, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai fogták el és indítottak ellene eljárást. Az 53 éves budapesti N. Csaba az Alkotmányvédelmi Hivatal dandártábornokának, a Világbank alelnökének és jogásznak adta ki magát. Az eddigi adatok szerint a férfi egy Pest megyei település polgármestere megbízásából pályázatok és egyéb hivatalos ügyek intézésében járt el, illetve nemlétező jogi doktori címet használva írt beadványokat magánszemélyeknek gyermekelhelyezési ügyben és büntetőeljárásban.
    

Tevékenységeiért több alkalommal kért pénzt, az átvett összeg nagyságát a további nyomozás fogja tisztázni. A férfit zugírászat bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Pest megyei nyomozók május 30-án hallgatták ki. A gyanúsított beismerő vallomást tett - olvasható a police.hu oldalon.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

http://ujhazak.com