ORFK: kedd óta megháromszorozódott a napi bejelentések száma

A körözési toplista keddi elindítása óta megháromszorozódott a napi bejelentések száma, három embert pedig el is fogtak - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az M1 aktuális csatornán.Gál Kristóf azt mondta, két férfit szerdán külföldi társhatóságok, csütörtökön egyet a Pest megyei rendőrök fogtak el. Utóbbit - egy kilenc éve kábítószeres bűncselekmény miatt körözött férfit - lakossági bejelentés alapján találtak meg - emelte ki. A körözési toplistán ötven ember szerepel. Vannak köztük, akik olyan bűncselekményt követtek el, amely 5-10 év szabadságvesztéssel büntethető, mások visszaeső erőszakos bűncselekmény elkövetői, és vannak, akiket legalább öt év szabadságvesztésre ítéltek, de nem vonultak be a börtönbe.


Szerepelnek továbbá a listán olyanok, akiket legalább öt bűncselekmény elkövetése miatt köröznek, illetve az általuk elkövetett bűncselekmény jelentősen rontja a lakosság közbiztonságérzetét - ismertette Gál Kristóf. Online bejelentéskor négy adatot lehet megadni, de csak a bejelentés mezőt kötelező kitölteni - hangsúlyozta a szóvivő.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

http://ujhazak.com