ORFK: nigériai csalókra csapott le a rendőrség

Magyarországon először csapott le aktívan tevékenykedő "nigériai csalókra" a rendőrség - jelentette be Álmos Gergő, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kiberstartégiai Osztályának vezetője Budapesten. Elmondta, a sértettek között volt olyan, akitől 70 millió forintot csaltak ki.
Az ORFK és a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság közös sajtótájékoztatóján az osztályvezető úgy fogalmazott: "grandiózus elfogást sikerült összehozni" a nigériai típusú csalásokkal kapcsolatban. Ismertette: egy évvel ezelőtt alakult meg a rendőrségen a 300 fős kibernyomozói szervezeti egység, amelynek célja az online térben elkövetett jogsértések felderítése és a bűncselekményekből származó vagyonelemek visszaszerzése.

A szervezet folyamatosan fokozza együttműködését az ügyészségekkel és a pénzintézetekkel is - hangsúlyozta, hozzátéve: a kibernyomozók részt vesznek a lakosság online bűncselekményekkel kapcsolatos tájékoztatásában és oktatásában is.

Álmos Gergő felhívta a figyelmet arra, hogy jelenleg is számos adathalász módszer kering, amelyek folyamatos veszélyt jelentenek a pénzügyi biztonságra.

Az elmúlt időszakban a távoli elérést biztosító programok letöltését kérő, illetve a pénzintézetek nevében elkövetett csalások fordultak elő a leggyakrabban - ismertette, hozzátéve: ezt a módszert sikerült visszaszorítani, miután egy nemzetközi együttműködés keretében Kárpátalján több call centert felszámolt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája.

Jellemzőek még a rendőrség nevében küldött adathalász levelek is - folytatta -, amelyek ügyében a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság járt el eredményesen egy francia állpolgárral szemben. Illés Zoltán, a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese elmondta: 2024 júliusában kezdték el a nigériai csalási ügyet felgöngyölíteni, és október 1-jén egy összehangolt akció keretében sikerült rajtaütni a bűnbandán.

Hangsúlyozta, hogy a csalók az emberek hiszékenységét igyekezték kihasználni, manipulálni. Az elkövetők jellemzően hamis profilt létrehozva ejtik tévedésbe az áldozatokat, szerelmet hazudnak, és hosszú idő alatt építik fel azt az élethelyzetet, amikor szóba jöhet a pénz megszerzése - magyarázta. A mostani nyomozás Illés Zoltán szavai szerint "sok eredménnyel kecsegtet", mint mondta, nigériai típusú ügyeket Baranya, Csongrád és Pest vármegyékben is sikerült azonosítani.

Juhász Imre Zoltán rendőr alezredes, a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztályának vezetője közölte: a hajdú-bihari rendőrök három külföldi férfit és egy magyar nőt fogtak el, akik a gyanú szerint világszerte szedték áldozataikat. Az egyik ilyen ügyben a magyar áldozat társkereső oldalon ismerkedett meg a külf ldi férfival, akivel két hónap alatt jutottak olyan bizalmi viszonyba, hogy a nő 71 millió forintot utalt el neki. Egy hónap elteltével az elkövető újra pénzt kért, ekkor a nő barátoktól és banktól kért kölcsönből újabb 50 millió forintot akart elutalni a férfinak, ezt a tranzakciót azonban már megakadályozta a rendőrség - részletezte az alezredes.

Megjegyezte: a magyar nő még a kihallgatása során sem ismerte fel, hogy csalás áldozata. Úgy érezte, hogy az ismeretlen férfi szereti őt, és nincs szó megtévesztésről. Juhász Imre Zoltán közölte azt is: a rendőrség által őrizetbe vett 37 éves külföldi férfi azóta részben beismerő vallomást tett.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Február 11-e, a 112-es segélyhívó nemzetközi napja

Február 11-e, a 112-es segélyhívó nemzetközi napja

Fontos, hogy társszerveinkkel együtt felhívjuk a figyelmet központi segélyhívószám fontosságára.

Hiába tagad az encsencsi rém

Hiába tagad az encsencsi rém

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya lezárta M. Krisztofer (26) aktáját, így Nagy Gábor alezredes, kiemelt főnyomozó a felderítés részleteiről is tájékoztatott.

Kutyások, macskások figyelem!

Kutyások, macskások figyelem!

Újfajta módszerrel támadnak a telefonos szélhámosok: azzal tévesztik meg a kisállat-tulajdonosokat, hogy az eltűnt – és általuk megtalált – kedvencek visszajuttatására és orvosi költségeire csalnak ki pénzt.

Arra gondoltak, hogy nem adják fel – életet mentettek

Arra gondoltak, hogy nem adják fel – életet mentettek

Február 3-án arról értesítették a segélyhívót, hogy egy eszméletlen férfi fekszik a járdán Nyíradonyban. Balogh Gyula főtörzsőrmester, Balogh János őrmester, valamint Nagy Nikolett próbaidős őrmester pillanatok alatt a helyszínre értek.

All You Can Fly – A Wizz Air repjegy bérlete egy totális csalódás

All You Can Fly – A Wizz Air repjegy bérlete egy totális csalódás

Wizz Memeberships All You Can Fly szolgáltatása kárt okoz az utasoknak...

Állásbörze a Rendőrpalotában

Állásbörze a Rendőrpalotában

A rendőri hivatás és a rendőrségen betölthető civil szakmák iránt érdeklődőket is várjuk február 10-én.

Épségben hazavitték az elveszett férfit

Épségben hazavitték az elveszett férfit

Szerencsésen értek véget egy 81 éves férfi viszontagságai.

Táncdallal is szolgál

Táncdallal is szolgál

Nagy Ferenc zászlós, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Bűnügyi és Helyszínelő Alosztály bűnügyi technikusa másodállásban a szórakoztató zene művelője.

„Éreztük, hogy ő az!”

„Éreztük, hogy ő az!”

Fridrich Ferenc törzszászlós, Rácalmás körzeti megbízottja állhatatosan szűkítette a kört, és két adonyi nyomozóval, illetve a beloianniszi körzeti megbízottal kereste fel a szóba jöhető elkövetőket, hogy ráérezzenek, december 27-én melyikük rabolta ki a Fő utcai trafikot, és meg is lett a tettes.

Etnikai csoportok megölésével fenyegetett, elfogtuk

Etnikai csoportok megölésével fenyegetett, elfogtuk

Egy 15 éves győri fiúnak terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés miatt kell felelnie.

http://ujhazak.com