ORFK: testkamerát viselnek a reptéri rakodómunkások, szinte megszűnt a csomagok fosztogatása

Szinte megszűnt a csomagok fosztogatása a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, miután a rakodómunkásokat arra kötelezték, hogy viseljenek testkamerát - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata hétfőn a police.hu oldalon.A közlemény szerint korábban szinte nem múlt el úgy hét, hogy ne érkeztek volna feljelentések az utasoktól a reptéri lopások miatt: amíg 2022-ben poggyászból lopás miatt 119 feljelentés érkezett, 2023-ra valamelyest javult a helyzet, de nem oldódott meg a probléma, tavaly 78 alkalommal tettek emiatt bejelentést.

A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) munkatársainak javaslatára ma már valamennyi rakodómunkásnak testkamerát kell viselni munka közben. A tesztidőszak idén februárban kezdődött, nyár óta pedig élesben is elindult a rendszer. Ennek köszönhetően idén poggyászlopás miatt mindössze hét büntetőeljárást kellett indítania a rendőrségnek, ebből öt esetben kizárható volt a magyarországi elkövetés, míg a fennmaradó két ügyben a testkamerák felvételei alapján sikerült azonosítani a két-két elkövetőt, akiket gyanúsítottként ki is hallgattak a nyomozók - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életmentés 2.0

Életmentés 2.0

Egy szabadidős készenléti rendőr mentette meg egy 69 éves férfi életét Budapesten.

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

A hajdúnánási rendőrök előbb a tolvajokat, majd a lopott pénz egy részét is megtalálták.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

http://ujhazak.com