Őrizetbe vettek két férfit nagy mennyiségű kábítószer-alapanyag behozatala miatt

Őrizetbe vettek egy kínai és a magyar férfit nagy mennyiségű kábítószer-alapanyag (prekurzor) behozatala miatt; a két éve indult ügyben most a hálózat feltételezett vezetőjét sikerült elfogni - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) pénteken a police.hu oldalon.A közleményben felidézték, hogy még 2023 áprilisában Sopronban 12,7 tonna "magnéziapor" megjelölésű, azonban valójában MDMA-alapanyagot tartalmazó szállítmányt foglaltak le. A gyanú szerint egy kínaiakból álló bűnözői hálózat felelős a prekurzorok csempészéséért és a kábítószer-termelés irányításáért.

A drog előállítására alkalmas alapanyagokat Kínából Hamburg és Rotterdam kikötőibe szállították, ahol a bűnözői hálózat tagjai begyűjtötték, majd Magyarországra küldték további terjesztés céljából - írták. A nyomozás során azonosították a csoport által használt magyarországi raktárakat a főváros X. kerületében, ahol tavalyelőtt 19,1 tonna prekurzort találtak a rendőrök, míg a német társszervek a magyar hatóságok jelzésére Hamburgban további 10,5 tonnát foglaltak le.

Az eddigi adatok alapján összesen több mint 42 tonna, kábítószer előállítására alkalmas anyag kapcsolható a bűnbandához. A számítások szerint a lefoglalt prekurzorból nagyságrendileg 600 milliárd forint értékű drogot lehetett volna előállítani - tették hozzá.

A KR NNI az Europol támogatásával november 4-én több mint száz rendőrrel hajtotta végre az akciót: kilenc helyszínen - öt Pest vármegyei ingatlanban, egy budapesti lakásban, valamint három fővárosi raktárban - tartottak kutatásokat, és öt embert állítottak elő, közülük négyet gyanúsítottként hallgattak ki.

A gyanúsítottaknak az ország területére behozatallal, üzletszerűen elkövetett kábítószer készítése, jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás, valamint különösen jelentős értékre elkövetett pénzmosás miatt kell felelniük.

A nyomozók őrizetbe vettek egy kínai és egy magyar férfit, egyiküket azóta a bíróság le is tartóztatta. A kínai állampolgár a hálózat feltételezett vezetője volt, míg a magyar férfi - korábbi pénzügyőri múltját kihasználva - közvetítő szerepet töltött be. Ezen túl gyanúsított még annak a cégnek az ügyvezető-tulajdonosa is, amelyik a Kínából érkezett szállítmányok címzettje volt. A nyomozók két évvel ezelőtt indítottak eljárást a férfi ellen, a mostani akcióban ismét kihallgatták őt, szabadlábon védekezik - közölték.

A KR NNI nyomozói csaknem 700 gramm kábítószergyanús anyagot, illetve számos okirati bizonyítékot foglaltak le; vagyonvisszaszerzés keretében több mint 43 millió forint vagyont vontak el, de a pénzen túl lefoglaltak nagy értékű gépkocsikat, kerékpárokat, edzőeszközöket, de még egy értékes festményt és egy táskát is, emellett értékpapírokat zároltak - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

http://ujhazak.com