Őrizetbe vettek tizennégy embert kábítószer-kereskedelem miatt

Kábítószer-kereskedelem, valamint új pszichoaktív anyaggal visszaélés gyanúja miatt őrizetbe vettek tizennégy embert a kedden Budapesten előállított 29 ember közül - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdán a honlapján.A nyomozók kedden a X. kerületi Hős utcában összehangolt akció keretén belül 29 embert állítottak elő, akik közül 14-et kábítószer-kereskedelem, valamint új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt, hatot pedig kábítószer-birtoklás miatt gyanúsítottként hallgattak ki.

   
A kábítószer-kereskedelemmel, valamint az új pszichoaktív anyaggal visszaéléssel gyanúsított 14 embert őrizetbe vették - tudatták. A rendőrök a helyszínen több lakásban is kutatást tartottak, amely során 10,71 gramm kábítószergyanús fehér port, 17,23 gramm növényi törmeléket és több mint másfél millió forintot foglaltak le - tették hozzá.
    

A keddi akciót a BRFK rendőrei a Készenléti Rendőrséggel együttműködve hajtotta végre. Az akció célja a kábítószerrel, illetve új pszichoaktív anyaggal kereskedők elfogása, valamint a terjesztői hálózat felszámolása volt - közölte rendőrség.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

http://ujhazak.com