Országos kampány indul a temetői urnák hazavitelével kapcsolatban

Temetkezési szervezetek közös edukációs kampányt indítanak azért, hogy segítsenek megérteni, milyen hatásai lehetnek, ha a temető helyett a családi otthonban helyezik el az urnákat.Az Országos Temetkezési Egyesület és Ipartestület (OTEI), a Magyar Temetkezési Szolgáltatók Országos Szakegyesülete (MATESZSZ), a Magyarországi Temetőfenntartók és Üzemeltetők Egyesülete (MTFE), a Magyarországi Krematóriumok Szövetsége (MKSZ) és a Magyar Temetkezési Kellékgyártók Egyesülete (MATEK) hétfőn közleményben hívta fel a figyelmet arra: évről évre 2-5 százalékkal nő az urnás temetkezések aránya Magyarországon, azonban sokak számára nincs megfelelő tájékoztatás arról, hogy milyen kihívások járnak a hamvak otthoni elhelyezésével.
    

A kampány során több száz temetőben, tízezer nyomtatott tájékoztató kiadvánnyal, egy a témával foglalkozó honlappal - magyartemetkezes.hu - és médiamegjelenésekkel szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy a hozzátartozóknak milyen segítő és támogató rendszer áll rendelkezésükre, amellyel könnyebben tudnak eligazodni a kegyeleti kérdésekben - írták.
    

A kommüniké szerint Magyarországon az urnás temetések aránya 70 százalék. Budapesten 95 százalék és a megyei jogú városokban is jóval az országos átlag feletti. A szervezetek úgy fogalmaztak: "a családi fészek nem temető!" A hazaszállított, majd otthon tartott hamvak esetében fennáll a lehetőség, hogy ez a megoldás nem nyújtja a közös búcsú átélésének "élményét", ellentétben a hagyományos szertartásokkal, amelyekkel méltó módon emlékezhetünk meg a hozzátartozóról. Továbbá az urna otthoni tárolása veszélyeztetheti a közeli hozzátartozók jogát a kegyeletgyakorlásra és az elhunyt emlékének tiszteletben tartására - írták, megjegyezve: a méltó és tiszteletteljes elbúcsúzás fontos része az egészséges gyász folyamatának, így ennek alapos átgondolása létfontosságú.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com