Országos kampányt indít a mentőszolgálat a laikus újraélesztés elsajátítására

Kampányt indít az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) a laikus újraélesztés elsajátítására: budapesti és vidéki fesztiválokra, nagyobb ifjúsági rendezvényekre oktatóbabákkal települnek ki a szakemberek, hogy gyors és gyakorlatias oktatást tartsanak - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője közleményében azt írta, a Wake Up - Mentsünk együtt életet! című kampány indulásának apropója, hogy bár az elmúlt években sokat tettek a lakosság életmentő ismereteinek, tettrekészségének fejlesztéséért, de még most is van tennivaló, a kiérkező mentők csak ritkán találkoznak szakszerű elsősegélynyújtással.

    
A mentők által évente észlelt mintegy hatezer hirtelen vérkeringés-megállás esetében csak akkor van esély az újraélesztésre, ha a mentő megérkezéséig valaki elkezdi a mellkasnyomásokat. A nemzetközi szakirodalom szerint az azonnal megkezdett újraélesztéssel és egy gyorsan megérkező defibrillátorral az újraélesztések akár 60 százaléka sikeres lehetne, ami Magyarországon évente több ezer emberéletet jelent - olvasható a közleményben.
    

A helyzet javítása érdekében egy fiataloknak szóló, számukra érdekes és motiváló kampánnyal sokat lehet tenni, ezért 2017 szeptemberétől a mentőszolgálat az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával, a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika, a Magyar Resuscitatiós Társaság, és az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium diákjainak közreműködésével országos és újszerű kampányt indít.
    

A kampány során budapesti és vidéki fesztiválokra, nagyobb ifjúsági rendezvényekre oktatóbabákkal települnek ki a szakemberek, hogy gyors és gyakorlatias oktatással képezzék ki a fiatalokat az újraélesztésre. A mellkasnyomások ütemének elsajátítását egy népszerű zenekar, az Irie Maffia is segíteni fogja; a csapat "100 bpm" ütemű Wake Up! című slágere lesz az újraélesztők zenéje, hiszen a ritmus illeszkedik a mellkasnyomások tempójához, ezért a dalt a zenekar az életmentőknek szánja, és a rendezvények keretében elő is adja majd - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Viharos ismeretség

Viharos ismeretség

A debreceni rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 33 éves nőt, aki meglopta, majd bezárta a lakásába egyik ismerősét.

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

A balatonalmádi rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

http://ujhazak.com