Országosan emelkedett a bírósági ügyek száma 2024-ben

Tavaly 1,2 millió ügy érkezett az ország bíróságaira, ez 20 ezerrel több mint 2023-ban volt - mondta Ocskó Katalin, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökhelyettese a Fővárosi Ítélőtábla 2024. évi működéséről beszámoló sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.Ocskó Katalin kiemelte: a Fővárosi Ítélőtábla szerepe tavaly is meghatározó volt, mert az ítélőtáblákra érkezett ügyek a 57 százaléka ide érkezett.

Országos szinten 13 617 ügy érkezett az ítélőtáblákra 2024-ben, ez 5,9 százalékkal magasabb a 2023-as adatnál - ismertette, hozzátéve: a Fővárosi Ítélőtábla 7696 ügyet bonyolított, 5,2 százalékkal többet, mint a megelőző évben.

Az OBH elnökhelyettese az ítélkezés megalapozottságáról közölte: a Fővárosi Ítélőtáblán hozott peres határozatokról fellebbezést követően a büntető ügyszakban 97 peres ügyből 38 esetben hozott hatályában fenntartó döntést a Kúria.

Polgári és gazdasági ügyszakban 316 ügy került a Kúriára, amelyből 165 esetben született hatályában fenntartó döntés - tájékoztatott. Hangsúlyozta: ez mind kiváló eredménynek számít, hiszen a Fővárosi Ítélőtáblára kimondottan nehéz, terjedelmes ügyek érkeznek, amelyek intézése, felülvizsgálata nagyon komoly szakmai tudást igényel.

Ocskó Katalin az eredmények között említette továbbá, hogy a gazdasági ügyszakban 2024 végére felére csökkent a hat hónapon túl folyamatban lévő ügyek száma az előző évhez képest. Kitért arra is, hogy a bíróságokon egyre inkább előtérbe kerülnek a digitális megoldások, a Fővárosi Ítélőtáblán már négy olyan tárgyalóterem is van, ami távmeghallgatásra is alkalmas. Ennek kapcsán megjegyezte: 2024-ben 89 távmeghallgatást tartottak, 12-vel többet, mint 2023-ban.

Ribai Csilla, a Fővárosi Ítélőtábla elnöke azt mondta: a növekvő ügyforgalom a befejezési adatokban is megmutatkozik. A Fővárosi Ítélőtábla hatékonyságát mutatja, hogy országos szinten 7 százalékkal, itt 9-cel nőtt a befejezési mutató - fűzte hozzá.

Közölte azt is, hogy az április 30-ig rendelkezésre álló idei adatok változatlanul növekvő tendenciát mutatnak, a Fővárosi Ítélőtáblára 2025-ben eddig 219 üggyel érkezett több, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A legtöbb ügy a polgári kollégiumhoz érkezett (46 százalék), a közigazgatási kollégiumhoz 28 százalék, a büntető kollégiumhoz 21 százalék, a munkaügyi kollégiumhoz pedig az ügyek 5 százaléka érkezett - részletezte.

Az elnök szavai szerint az időszerűségi adatok kiválóak a Fővárosi Ítélőtáblán: a peres ügyek 78 százaléka fél éven belül, 99 százaléka pedig egy éven belül befejeződik. 2024-ben fellebbezéseknél a Kúria az ügyeink 70 százalékát helyben hagyta, hatályon kívül helyezés aránya 3 százalék volt - tette hozzá.

Ribai Csilla a rendkívüli perorvoslatokról elmondta, hogy a Kúria 40 százalékban fenntartotta, 8 százalékban pedig hatályon kívül helyezte az ítélőtábla döntését. Beszámolt továbbá arról is, hogy a Fővárosi Ítélőtábla 2024-ben több mint 5 milliárd forintból gazdálkodott. Illetményre 2,7 milliárd forintot fordított az ítélőtábla - jegyezte meg.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com