Országszerte több mint háromezer riasztást kaptak a mentők szilveszterkor

Országszerte 3402, ebből csak a fővárosban 1173 riasztást kaptak a mentők a mostani szilveszteren - közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője pénteken az MTI-vel.v Országos MentőszolgálatGyőrfi Pál közleménye szerint szilveszterkor az éjfél és a hajnali 4 óra közötti időszak volt különösen nehéz, ekkor Budapesten csaknem 300 segélyhívás érkezett. A mentőket országszerte 10 pirotechnikai eszközzel kapcsolatos balesethez riasztották. Jellemzően könnyebb égési sérüléseket kellett ellátni, de Heves megyében egy férfi súlyos, roncsolt kézsérülést szenvedett egy petárdától - tette hozzá.

A közlekedési balesetek, verekedések mellett sok részeg, esetleg valamilyen drog hatása alatt álló fiatalt kellett kórházba vinni, köztük 74 kiskorú (18 év alatti) gyermeket is - írta a szóvivő. Győrfi Pál az M1 aktuális csatornán elmondta: mintegy 200 embert kellett elszállítani közterületekről. A fiatalok között volt egy 16 éves lány is, aki egy egész üveg vodkát hajtott fel - mondta példaként.

A szóvivő az M1 műsorában kitért arra is, hogy az elmúlt évben országszerte bővült a mentőállomás-hálózat. Ugyanakkor Győrfi Pál megjegyezte: ez egy olyan program, amely soha nem fog véget érni. Számos mentőállomás vár még felújításra, több mentőautót kell lecserélni a jövőben. Utóbbi kapcsán viszont kiemelte, hogy 80 új mentőautó beszerzése már folyamatban van, remélhetőleg minél előbb szolgálatba állítják azokat.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Vascsővel estek egymásnak

Vascsővel estek egymásnak

A nagykanizsai rendőrök két helyi férfit hallgattak ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Papucsban, zokniban indult el az éjszakába egy férfi, hogy lehiggadjon egy vita után. A havas erdő azonban csapdává vált.

Működött a riadólánc

Működött a riadólánc

Egy román férfi egy idős nőtől 500 ezer forint pénzt vett el, de nem jutott messzire.

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Tiltott teljesítményfokozó szereket árultak két szolnoki boltban, a rendőrség mindkettőt bezáratta.

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Őrizetbe vették és kezdeményezték annak a két férfinak a letartóztatását, akiket szexuális kényszerítéssel és más bűncselekményekkel gyanúsít a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtökön.

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Azon túl, hogy Vásári Dénes zászlós, Ráckeresztúr körzeti megbízottja és Tóth Ferenc őrmester, az Ercsi Rendőrőrs járőre a sértett leírásából azonosította egy súlyos bűncselekmény elkövetőjét, a másnap hajnali rajtatütés során ők szúrták ki és fogták el B. Jánost (24).

Rács mögött egy szökevény

Rács mögött egy szökevény

A 49 éves ököritófülpösi férfi terrorcselekmény elkövetése miatt szerepelt a rendőrség top 50-es körözési listáján.

http://ujhazak.com