Orvvadászok ellen emeltek vádat Baranyában

Egyebek mellett orvvadászat és lopás miatt emelt vádat a Mohácsi Járási Ügyészség két magyar és egy szlovák férfival szemben, aki 2016 és 2020 között a Béda-Karapancsa vadászterületen 190 vadat ejtett el jogtalanul és okozott ezzel nyolcvanmillió forintos kárt - tájékoztatta a Baranya Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-t.A vádhatóság közleménye szerint az egyik magyar vádlottnak a sértett erdészeti társasággal volt meghatározott fajtájú és darabszámú vad elejtésére szóló vadászati szerződése, míg barátja, egy szlovák férfi bérvadászati szerződéssel ejthetett el vadakat a Mohács környéki területen.
    

A két férfi - olykor tilalmi időszakokban és tiltott eszközökkel - jóval több vadat ejtett el, mint amennyire az engedélyük vonatkozott, emellett olyan trófeás állatokat is megöltek, amelyek elejtésére engedélyük sem volt. A vádlottak az elejtett gímszarvasok, vaddisznók trófeáit kikészítették, húsukat feldolgozták és eltulajdonították, míg az elejtett vadak maradványainak elhantolásához a magyar vadász egy ismerősét - az ügy harmadik vádlottját kérték fel.
    

A nyomozás során a szlovák vadász tanyáján jelentős mennyiségű húskészítményt foglaltak le a nyomozók, ennek ellenére a két vádlott már a lefoglalást követő napon elszállította a hatósági pecséttel elzárt készítményeket, ezzel további bűncselekményt követett el. A két vadásszal szemben lopás, orvvadászat, zártörés, harmadik társuk ellen hulladékgazdálkodás megsértése miatt emeltek vádat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott –  őrizetben a csaló taxis

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott – őrizetben a csaló taxis

Nemcsak engedély nélkül szállított utasokat, hanem a viteldíjak többszörösét fizettette ki velük, és más módszerekkel is megkárosította őket.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

http://ujhazak.com