OS: A Lehet Más a Politika párt (LMP) közleménye

Itt az újabb Wintermantel-botrány - Újpest történetének legnagyobb ingatlanbotránya -A mai napon az Átlátszó oknyomozó cikke nyomán világossá vált, amit eddig is sokan sejtettek: a fideszes Wintermantel polgármester és csapata sunyi trükkök bevetésével játszották át Újpest egyik legértékesebb vagyontárgyát, az Ady Endre Művelődési Központ telkét egy profitéhes, Fidesz-közeli cégnek.


Ez a cég Wintermanteléknek köszönhetően betonba öntheti a telket, és akár milliárdos hasznot vághat zsebre az értékesített lakásokon és üzlethelyiségeken. Ezek után buknia kell a Wintermantel-maffiának!


Ezt az ügyet haladéktalanul ki kell vizsgálni, és minden érintettet felelősségre kell vonni. Mi magunk is vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezzük, és minden jogszerű eszközt bevetünk, hogy visszaszerezzük Újpestnek az Ady-telket, hogy ott köztulajdonban lévő zöld, közösségi liget, az Ady-park jöhessen létre.

 
A magyar rendőrséget pedig arra kérjük, hogy Pikó András kampányközpontjából egyenesen vonuljanak át az Újpesti Városházára, talán az utóbbi helyszínen több érdekességet találnak!


Momentum Mozgalom, Demokratikus Koalíció, Magyar Szocialista Párt, Párbeszéd Magyarországért Párt, Lehet Más a Politika, Jobbik Magyarországért Mozgalom újpesti szervezetei


    Kiadó: Lehet Más a Politika párt (LMP)


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com