OS: A Raoul Wallenberg Emberség Háza Egyesület közleménye

A Raoul Wallenberg Emberség Háza Egyesület, a Budavári Önkormányzat és a Karig család emlékülést tart Karig Sára József Attila díjas iróról, műfordítóról.Ő azon különleges emberek közé tartozott, akit nem lehetett megfenyegetni, zsarolni és megsemmisíteni. A Vészkorszakban zsidó gyerekeket, angol hadifoglyokat, több honfitársát pedig fiktív házasságkötésekkel mentett meg. A kommunista hatalom szavazási csalását (kék cédulák) 1947-ben választási biztosként azonnal jelentette. Emiatt már másnap - szeptember 1-én - lefogták, és az Ural hegység lábához hurcolták.  


1947-től 1953-ig a Vorkuta-i munkatáborban volt politikai fogoly. 1985-ben az izraeli Yad Vashem Intézet a Világ Igaza címmel tüntette ki. Megtörhetetlen személyisége méltán példakép a ma élő ember számára. Az emlékülésre a 76 évvel ezelőtti letartóztatásának napján kerül sor. Előadást tart többek között Dr. Bognár Zalán történész, Nagy Gyöngyi PhD történész, Petrőczi Éva József Attila díjas költő, műfordító. A részletes program a Raoul Wallenberg Emberség Háza Egyesület honlapján olvasható.


Raoul Wallenberg Emberség Háza Egyesület elnöksége


    Kiadó: Raoul Wallenberg Emberség Háza Egyesület


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Viharos ismeretség

Viharos ismeretség

A debreceni rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 33 éves nőt, aki meglopta, majd bezárta a lakásába egyik ismerősét.

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

A balatonalmádi rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

http://ujhazak.com