OS: Az Igazságügyi Minisztérium közleménye

A kormány felhatalmazása alapján Trócsányi László igazságügyi miniszter a mai napon benyújtotta a kormány alkotmányértelmezést kérő indítványát az Alkotmánybírósághoz.Magyarország az Európai Unió tagja és az európai egység sokszínűségét vallja. A migrációs válság kihívások elé állítja a nemzetállamokat és magát az Európai Uniót is. A migráció kezelését érintően eltérő álláspontok és javaslatok jelennek meg, melyek érinthetik a tagállamok szuverenitását, nemzeti önazonosságát is.

A kormány álláspontja egyértelmű. Az Alaptörvény értelmében Magyarország független és demokratikus jogállam, a közhatalom forrása a nép. Minden olyan európai uniós javaslat, amely a magyar hatóságok közreműködése nélkül végső soron Magyarország lakossága összetételének megváltozatását eredményezheti, Magyarország függetlenségét és önazonosságát veszélyeztetheti.


Figyelemmel arra, hogy a migrációt érintő európai uniós tervek és elképzelések összefüggésben állnak az Alaptörvény egyes rendelkezéseivel, elkerülhetetlenül szükséges, hogy az Alkotmánybíróság absztrakt alkotmányértelmező hatáskörében, a kormány indítványa alapján foglaljon állást arról, hogy a független, demokratikus jogállami létnek vannak-e olyan alapelemei, amelyek sérthetetlenek.


A kérdés belső jogi szempontból történő, egyértelmű tisztázása az Alaptörvény értelmezésével lehetséges, ezért a kormány négy kérdésben kéri a testület állásfoglalását. A beadvány az Igazságügyi Minisztérium honlapján már elérhető.


    Kiadó: Igazságügyi Minisztérium


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

http://ujhazak.com