OS: Az LMP - Magyarország Zöld Pártja közleménye

Az LMP Budapest Elnökségének reakciója az önkormányzati rezsikompenzációra -Az LMP - Magyarország Zöld Pártjának Budapest Elnöksége szerint felháborító, hogy a Fidesz ismét átlépett egy vörös vonalat és ezzel különbséget tett a budapestiek között, így büntetve fideszes és ellenzéki szavazókat is egyaránt.


Felszólítjuk az Orbán-kormányt, hogy vonja vissza a budapesti kerületeknek juttatott rezsiköltség kompenzációjának jelenlegi rendszerét, és azt szigorúan lakosságarányosan ossza szét a kerületek között. Követeljük továbbá, hogy legalább ugyan ekkora mértékben, lakosságarányos elosztás szerint biztosítson eszközöket egy átfogó energetikai korszerűsítési programra a kerületek számára, ugyanis a legolcsóbb energia a fel nem használt energia, és ha a Fidesz az elmúlt 12 évben felkészítette volna az országot az emelkedő energiaárakra, akkor nem alakult volna ki ilyen helyzet.


Az LMP Budapest Elnöksége arra kéri továbbá a perrel fenyegetőző budapesti ellenzéki polgármestereket, hogy lakosságukat ne használják politikai fogolyként. Közös ellenzéki jelöltként a választói felhatalmazást nem olyan politikai közeg felépítésére kapták, mely szellemisége már négy választáson megbukott, hanem azért, hogy kerületüket vezessék, fejlesszék és a Fidesz által korábban okozott politikai problémákat megoldják. A kerületükben lévő LMP-s önkormányzati képviselők szívesen segítenek ennek elérésében és készséggel állnak a rendelkezésükre.


az LMP Budapest Elnöksége
    
    Kiadó: LMP - Magyarország Zöld Pártja


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com