OS - Az MSZP közleménye

mszpA Fidesz Zrt. tolvajkormánya

Az országos trafikmutyi jól mutatja, hogyan működik az országot behálózó Fidesz Zrt., hogyan vezéreli ez a maffiaszerű szervezet Orbán Viktor tolvajkormányát.

A forint bedöntést hozó Kósa-Szijjártó nyilatkozattal néhányan jól jártak, de a devizahitelesek azóta is emelt árfolyamon törlesztik hiteleiket, és 3 év alatt 7-800 ezer forintot buktak.

Selmeczi Gabriella úgy megvédte a nyugdíjakat, hogy ma sem tudja senki megmondani, hová lett a 3000 milliárd forintos nyugdíjvagyon. A Simicska Zrt.-k és Nyerges Kft.-k 400 milliárdnyi közbeszerzést zsebeltek be eddig, miközben évről évre rekordot dönt a felszámolt hazai kisvállalkozások száma, hiszen nincs se mérhető növekedés, se állami megrendelés, de már vásárló sem sok.

A fideszes földoligarchák úgy húzták ki a helyi gazdák talpa alól a földet, hogy évtizedes gazdaságokat tettek tönkre, miközben Orbán emberei olyan birtokkoncentrációt hajtottak végre 3 év alatt, hogy arra egy nemesi család 300 év alatt se lett volna képes. A trafikmutyival 40 ezer családot tettek földönfutóvá, s ismét a saját családtagjaik, haverjaik vágták zsebre a dohányt.

Orbán szerint az idei év az aratásé lesz. Csakhogy immár mindenki számára egyértelmű: az idei év sem az aratásról, hanem a kaszálásról marad emlékezetes. Az MSZP 2014 után gazdaságpolitikai fordulat végrehajtására készül, mely nem egy szűk politikai elit, hanem a társadalom többségre számára hoz évről évre kiszámítható gyarapodást.

Kiadó: Török Zsolt szóvivő

MTI

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com